Posts Tagged ‘ wino ’

Premonition 13 a Dürer-kertben

2011. december 9. péntek
By

December 8-án ugyan Rihanna és Fenyő Miki is fellépett Budapesten, de bennünket inkább a stoner doom nagy öregje, Scott “Wino” Weinrich (a továbbiakban Wino) érdekelt, aki két fasza hazai előzenekar után (Magma Rise – stoner, Sunday Fury – heavy metal) úgy háromnegyed tizenegy magasságában lépett fel a Dürer-kert nagytermében, mintegy 300 rajongó előtt. Wino kicsit öregedett tavaly óta, hiszen majdnem napra pontosan ugyanakkor, 2010 decemberében ugyanott lépett fel, akkor a Shrinebuilders nevű formációja élén. A Premonition 13 trió, a basszgitáros és a dobos nem különösebben igyekezett magát előre tolni, az este Winóé volt. Kissé nehéz a keze már, de mégis nagy biztonsággal játszott a szokásos fehér, viharvert gitárján. A hangja mindig is karcos volt, de a pocsék hangosítás, ezt a fülsértő nyerseséget csak fokozta. A mostani koncert ugyanazt a súlyos, nehéz, nyomasztó hangzást produkálta, mint amelyet a Saint Vitustól hallani néha, persze Dave ideges vibrátói nélkül. Közepesnek éreztem a mostani koncertet, de a hangzás és a hatás ezúttal is lenyűgöző volt. A Premonition 13 egyes számai ingyen meghallgathatók a honlapjukon: www.premonition13.com cím alatt. (Akartam képet is mellékelni, de hibaüzenetet kaptam.) Videó rövidesen elérhető lesz a jutyúb ferencke11 felhasználójánál.

Read more »

Premonition 13 – Wino új projektje

2011. április 13. szerda
By
Premonition 13 – Wino új projektje

Scott Weinrich, azaz Wino soha nem pihen. De az ő esetében ez nem merül ki annyiban, hogy jobbnál jobb albumokat készít, hiszen ilyen-olyan okból zenekarának felállása, és ezáltal a formáció neve is állandóan változik. A lényeg azonban az, hogy mindenki tudja, mire számíthat, amikor a mester valamelyik projektjének aktuális lemezét a kezébe veszi. Mindegy, hogy a The Obsessed-ről, a Spirit Caravan-ról, a The Hidden Hand-ről vagy a(z első) szólóalbumáról beszélünk, a stílus és a minőség adott. Most éppen (mivel nyilván nagyon unatkozhatott a szólóprojektje és a Shrinebuilder mellett), ismét összehozott egy saját zenekart.

Read more »

Shrinebuilder – Shrinebuilder

2010. február 9. kedd
By
Shrinebuilder – Shrinebuilder

2006-ban megtörtént az, amit a ‘súlyos dallamok követői’ a legjobb figyelnek. Hiszen mi ígérheti egy tökéletes album elkészültét jobban, mint egy híres zenészekből álló supergroup. Wino felkereste az OM duó húrbűvölőjét, Al Cisneros-t. A közös egyetértés után nem sokkal meguk közt tudhatták a Neurosis torkát és gitárosát, Scott Kelly-t, valamint az OM ritmusáért felelős Chris Hakius-t is. Sokáig semmit sem lehetett hallani róluk. Végül zátonyra futott a projekt? Mindent megtudhattok a tovább után.

Read more »