A budapesti Down/Voivod előtti Sunday Fury koncerten ért váratlanul a jó hír, hogy kijött végre a második nagylemez, úgyhogy ezen fellelkesülve még aznap be is szereztem magamnak egyet. Az – elméletileg már a boltokban is kapható – album elég sokat csúszott a megjelenéssel a gitárhangzás terén felmerülő problémák miatt, de a lényeg, hogy mostmár itt van, örülünk, lássuk.
Talán nem túlzás a kijelentés, hogy az idei év egyik legjobban várt eseményén vett részt, aki kedden ellátogatott a Petőfi Csarnokba. A két legendás zenekart egy estére összeereszteni kezdettől fogva jó ötletnek tűnt – hogy mennyire, az azt hiszem, mindegyik koncert hangulatában láthatóan tükröződött -, még annak ellenére is, hogy alapjában véve különböző stílusokról van szó.
Lenn a messzi Délen történelmi eseménynek lehettek tanúi, akik ellátogattak Garaboncziásba (Szeged), ahol a lélekben legsztónerebb Shapat Terror, a mocsárba fulladt súlyos metálon túli Vostok Room, a vidám postrock Corrodal mellett az immáron elszabadult igásló, a HAW első koncertje volt 30-án este.
Múlt hétvégén a kilométerekkel és a fáradtsággal dacolva Szeged felé vettük az irányt, hogy részesei legyünk a színtér legfrissebb tagja, a HAW legelső koncertjének. Az Igor és a Stereochrist barátságából született zenekarból mindenki ismerős lehet már korábbról; a Szabó testvérek – Póbácsi és Marci – az előbbi, Binder Gáspár és Makó Dávid pedig az utóbbi zenekar soraiból. Ennek apropójából beszélgettünk el Dáviddal a megalakulásról, közösségről, tervekről.
Dicséretes módon egyre több zenekar veszi számításba promóció terén a last.fm adta lehetőségeket, így sikerült rábukkanni a southern metal vonalon mozgó görög Shock Absorberre is, akik az eddigi egyetlen kiadványukként szolgáló ötszámos promo cd-jüket tették ingyenesen letölthetővé az érdeklődők számára.
Jártunk Stonedirt koncerten és tökéletes volt. A május elseje különösebb majális nélkül telt, hogy aztán jó időben érkezzünk a Yukba. Szellős közönség fogadott bennünket a két darab, baconos sajtos hamburger után. Az este folyamán egyébként volt még Ad Astra és Remorse is, de utóbbiakat én nem láttam, ezért nem is írok róluk. Tegyétek meg a hozzászólásban.
Május 4.én jelenik meg világszerte a richmondi supergroup új albuma a The Hellpreacher. A zenekar tagjai Erik Larson (Alabama Thunderpussy, Ex-Avail), Bo Leslie (The Last Van Zant,Ex-Throttlerod), Summer Welch (Baroness), Ben Hogg (Beaten Back to Pure) and Dave Witte (Municipal Waste,Burnt by the Sun, Discordance Axis). Ennél jobban nem is lehetne körülírni milyen zenét játszik a csapat.
A Thousand Knives Of Fire nem más, mint egy újabb zenei összefonódás a színtér meghatározó alakjai – ezúttal a Halfway To Gone, a Monster Magnet, illetve a Raging Slab – között, ami már éppen elegendő feltétel ahhoz, hogy bizalommal forduljunk a projekthez, és minden bizonnyal nem is fog csalódást okozni.
Most, hogy megettem a sült házikolbászom és unikummal öblítettem mustár csípte nyelvem, elegendő affinitáshoz jutottam ahhoz, hogy bemutassam nektek az általam tribal sludge-nak gondolt spanyol Moho-t.
Fél éve volt szerencsém látni a BreWtaL-t az After Music Clubban, baromi jó, fílinges volt a koncert. A zenekar southern metált játszik, az egyszerűbb, grooveosabb, bugisabb fajtából, az itthon jellemzőbb Downos/Panterás vonallal szemben inkább a BLS juttot eszembe, és sok helyen a harmóniák, dallamok miatt rockosabb előadók is mint teszem azt a Five Horse Johnson.
legutóbbi hozzászólások