Régóta hallgatom és figyelem őket, épp a hangzásuk miatt. Valami különös. Aztán megvan a megfejtés: 2001-ben alakultak, de nem jött össze semmi, a két gitáros eltávozott, így 2004-től már csak két srác alkotja a bandát: Ingmar Petersen frontember, aki basszusgitározik és énekel, és Klaus-Peter Hamisch, aki dobol és énekel.
Úgy látszik, öregszem, de most megint egy két évvel ezelőtt kihozott albumról írok pár sort. Az Across Tundras-ról túl sokat nem tudok, de egyetértek a szemlézők zömével: ez a nagylemez egy kiváló összeállítás, mind a stoner rock, mind a sludge metal, mind a pszichedelikus rock alműfajokban. Denverben működnek.
A 2004-ben alakult, tehát még aránylag fiatalnak számító God Damn zenekar mellett semmiképp sem szeretnék szó nélkül elmenni, az utóbbi időben hallott southern metal cuccok egyik legígéretesebbjeként maradt meg bennem a néhány hónapja napvilágot látott Old Days albumuk. És még csak a tengerentúlig sem kell menni érte.
Május 4.én jelenik meg világszerte a richmondi supergroup új albuma a The Hellpreacher. A zenekar tagjai Erik Larson (Alabama Thunderpussy, Ex-Avail), Bo Leslie (The Last Van Zant,Ex-Throttlerod), Summer Welch (Baroness), Ben Hogg (Beaten Back to Pure) and Dave Witte (Municipal Waste,Burnt by the Sun, Discordance Axis). Ennél jobban nem is lehetne körülírni milyen zenét játszik a csapat.
Minőségi zenét játszanak, dallamosan búg a basszusgitár, egyszerűen olyan, mintha egy folyó partján ülnél és néha szédülnél.
Nagyjából egy hónapja megjelent az atlantai Zoroaster új albuma a Voice of Saturn, a korábbaiakhoz képest pszihedelikusabb, kisérletezőbb, és jóval könnyedebb anyaggal. Kicsit nagyobb tempóra kapcsoltak az arcok, a hörgés is inkább üvöltéssé változott, és inspiráció gyanánt a fájdalom, mocsár, és Eyehategod helyett inkább a Sleep, hatvanas évek, sámánizmus fele fordultak látszólag.
Pusztító káosz, terror és sötétség. Nagy vonalakban ennyivel tudnám jellemezni a Lyon-i kvartettet; és a legfontosabb, hogy mindez teljesen ingyen.
Most, hogy megettem a sült házikolbászom és unikummal öblítettem mustár csípte nyelvem, elegendő affinitáshoz jutottam ahhoz, hogy bemutassam nektek az általam tribal sludge-nak gondolt spanyol Moho-t.
Örülök, hogy hozzájutottam ehhez a demohoz, kuriózum az ilyen zene itthon, ráadásul ez a cucc bizony megállja a helyét a műfaj nagyjai között is. Öt számnyi, közel negyven perc modern, naprakész sludge anyagról van szó, a zenei hatások tagadhatatlanok, de igen jól válogatta meg a zenekar honnan és mit merítsen, tetszetős, egyéni ízzel fűszerezve.
Az Ashes and Iron debütáló demo-ja kőkemény, masszív sludge-ot zúz az arcunkba némi doom és progresszív hatással.
legutóbbi hozzászólások