Régóta hallgatom és figyelem őket, épp a hangzásuk miatt. Valami különös. Aztán megvan a megfejtés: 2001-ben alakultak, de nem jött össze semmi, a két gitáros eltávozott, így 2004-től már csak két srác alkotja a bandát: Ingmar Petersen frontember, aki basszusgitározik és énekel, és Klaus-Peter Hamisch, aki dobol és énekel.
Laza arcok a finn King Remedyék, két héttel az első koncert elött alakultak, nem szaroztak dobos-kereséssel, Andy Huttunen basszusozik, énekel, lábdobol, a másik tag pedig Jussi “balta rázó vegetáriánus” Konttinen gitározik és speckós pedálos megoldással tapossa a pergőt meg a cineket. Ez determinálja, hogy nincsenek fölösleges fikcsizések a zenében, de tudjuk, ebben a műfajban nem is kell, sőt. Meg is jelent nemrég a lemezük, ennek okán ismertető kattintás után.
Az ohio-i Columbus városából származó Lo-Pan a körülbelül egy évvel ezelőtt megjelent Sasquanaut című lemezével keltette fel az érdeklődésemet. Alapjában véve Kyuss-os megközelítésű zenét tolnak a srácok, ami az elmúlt évtized számtalan kedves, ám felejthető kópiabandájából kiindulva akár már unalmas is lehetne, azonban úgy tűnik, még mindig lehet mit hozzátenni ehhez a zenei vonalhoz úgy, hogy abból tartalmas, sőt jobb esetben előremutató eredmény szülessen.
Érdekes ez a két német, Ingmar és Claus. Elsőként kvintettnek próbálták a zenekart, de nem jött be. Majd úgy gondolták, hogy a basszusgitár és dob elég, de karcsú lett. 2004-ben egy énekessel vették fel a demot, ám utána úgy döntöttek, nem szükséges ‘standalone’ vokál. Az mondják, így sokkal jobb. Nem kell megalkudniuk, és a legkisebb gondolatot is megvalósíthatják együtt. Lássuk, sikerült-e nekik!
A horvát Good Day To Die már csak a nevéből ítélve sem egy vidámkodós zenekar, rettenetesen megtetszett viszont az egyik válogatásalbumon hallott grunge-os kezdésű, finoman stoneres doomba fulladó Working Man's Sunday 7 című félakusztikus számuk, ami arra késztetett, hogy további hangzóanyagaik után nézzek.
A 2004-ben alakult, tehát még aránylag fiatalnak számító God Damn zenekar mellett semmiképp sem szeretnék szó nélkül elmenni, az utóbbi időben hallott southern metal cuccok egyik legígéretesebbjeként maradt meg bennem a néhány hónapja napvilágot látott Old Days albumuk. És még csak a tengerentúlig sem kell menni érte.
A Townes Steve Earle legújabb albuma: tisztelgés egy régi barát és tanítómester, Townes Wan Zandt (1944-1997) előtt. Earle, az 54 éves muzsikus ezen albumának jópár dala örökre bevésődik az emlékezetembe, mielőtt azonban kitérnénk ezekre, nézzük meg, mit is érdemes tudni erről a figuráról, aki az Egyesült Államokban a szcéna egyik kiemelkedő alakja.
A nehezen behatárolható, ám egyedi ízű zenét játszó brit banda csak úgy illeti zenéjüket, hogy “Kyuss meets King Crimson”. Érdekes, mi? Gyere és járj utána!
Dicséretes módon egyre több zenekar veszi számításba promóció terén a last.fm adta lehetőségeket, így sikerült rábukkanni a southern metal vonalon mozgó görög Shock Absorberre is, akik az eddigi egyetlen kiadványukként szolgáló ötszámos promo cd-jüket tették ingyenesen letölthetővé az érdeklődők számára.
A Blind Dog után egy másik skandináv stoner csapat következik, méghozzá olyan, amelyik a hard rockal vegyíti a stonert. A trió ingyenesen elérhető zenéjét csak ajánlani tudom. A Ponamero Sundown 2005-ben született meg, három lelkes svéd együttműködése révén: Nicke Engwall (ének), Peter Eklund (dob) és Anders Martinsgård (gitár). A hivatalos oldalukon is elérhető albumokról szövegelnék itt most, hogy azoknak is legyen némi fogalmuk a bandáról, akik lusták letölteni az ingyenes anyagokat. Pedig érdemes.
legutóbbi hozzászólások