lemezkritikák, bemutatók, benyomások
Könnyű -előjeltől függetlenül- előítéletekkel viseltetni a Turbo zenekar irtánt, a zenekartagok popkulturális múltja és jelene miatt, esetleg a mesterkéltnek tűnő külsőségek miatt, de zenéjüknek olyan megkérdőjelezhetetlen erényei vannak, ami miatt megkerülhetetlen szerény oldalunk számára. Például, hogy a címben említett albumot ingyenért meg lehet hallgatni itt.
Az olasz zenekar 2007ben alakult Vastoban, egy olasz tengerparti városban, hogy csontnyers gitár/dob felállású zenét toljanak. Fel is vettek legott egy EP-t L’Origine címmel, aztán turnéztak egy évig, majd némi csend után kiadták a címben szereplő anyagot, meg készítettek egy videót is, lentebb megnézhetitek ügyesen.
A venezuelai négyes – Alejandro Londono (gitár, ének), Alonso Milano (basszusgitár), David Abbink (dob) és Juan De Ferrari (gitár) – első anyaga a „Seis” hatszámos kislemez volt 2006-ban, még tele zajos zúzással, keverve a punk/hc és a metal elemeit, bár már ekkor is érezhető volt, hogy ez még csak valaminek a kezdete. Ezt erősítette meg a 2008-ban megjelent debüt album, a „La Cura” -már kevésbé épített az EP zenei közegére: a hangzás súlyosabb lett, és közelebb kerültek a stoner rock világához, bár más elemek is helyet kaptak a dalokban (a hallgatása közben nekem eszembe jutott a Crowbar vagy a Down neve is néha).
MARES OF THRACE-The Moulting 2010 Ezen a néven kezdett dolgozni tavaly az addig TOSCA névre hallgató kéttagú kanadai formáció. A két hölgy (bezony ám, hölgy!) – Stefani MacKichan (dob) és Thérése Lanz (ének, gitár, programok) – a punk/hc és progresszív hatások kíséretében zúznak, zajonganak, odabasznak, nem is rosszul. A hangzás a helyén van (bár bele lehetett volna még csöpögtetni némi koszt), a tíz számos korong kellemes perceket ígér előre is, pláne a legénység miatt. A borító egyszerű, de kifejező, nem kell ezeket állandóan túlvariálni, néha a kevesebb több. No, de nézzük mi a helyzet zenei fronton – igazából úgyis az számít.
Nemrég megjelent a lengyel Elvis Deluxe zenekar második lemeze, kedveskedtek is egy példánnyal, a zene is jófajta sztóner ráadásul, úgyhogy semmi nem állhat a beszámoló útjába. Legelébb is meg kell említenem a szívbemarkolóan agresszív színű borítót. Egy, a divatvilágban jól tájékozott lány biztos megmondaná ennek a színnek a nevét, én csillámpóni-lilának, vagy halványneon-lazacnak hívom ezt. Belül aztán ezt harsány zölddel ötvözik, abszolút megvan a pszichedelikus élmény már a CD elindítása elött.
A DOOM METAL ALLIANCE kiadó kilencedik válogatásanyaga is szép lassan nagyító alá került, a tíz tracket tartalmazó korong remélhetőleg lezúzza ismét az arcokat. A nyitó „The Lament of Longinus” az amerikai YIDHRA dala. Kellemes stoner/doom metal riffek jönnek szép vastagon a rövid bevezető hangok után. Hangulatos, de igazából nagy újdonság nincs benne, viszont a tipikus elemeket az elvárható szinten nyújtja. Persze lehet ezen borulni, mert a súly megvan benne hozzá, a témavezetés is jó, rendesen össze van ez rakva, de nekem valahogy kevésnek tűnik mégis. Beteg, borult és kellőképpen mocskos, jó a húzása is – érdemes azért ismerkedni vele.
A marylandi duó első életjele még 2008-ban látott napvilágot, az „5,125” címre keresztelt kislemez formájában. Egy évvel később a „Sleep Unending” című daluk helyet kapott az Abridged Pause kiadó Diluvian Temperals nevű válogatásán, majd idén kijött az ötszámos lemez is. Zenéjükben a klasszikus melodikus doom metal ötvöződik a sludge zajával, az ambient mélységes nyugalmával, finom post-rock felütésekkel, pszichedelikával.
Sokat gondolkodtam hogy vajon írjak-e erről a lemezről, nagyon a pop és a rákenroll határmezsgyéjén egyensúlyozik, hogy nem bírom eldönteni vajon van-e értelme, egyáltalán szükség van-e az “underground undergroundjának” szintjén értekezni erről a cuccról, meghogy bármelyik olvasót vajon megszólítja-e, de aztán elég sokat hallgattam magamtól, mer tetszik, a doboslány mégiscsak span, megugye nemsoká electric wizard/blood farmers, majd weedeater/zoroaster, ezek után úgyis minden zene popzenévé degradálódik, szóval hát tessék itt az Ozone Mama lemezismertető.
A szegedi zenekar két évvel ezelőtti lemezéről igazság szerint csak azért most esik szó, mert eddig valahogy megbújt a többi CD alatt, és most, mikor épp nézegettem, miről is fogok írni a közeljövőben, előkerült – be is tettem egyből. A srácok az északi death metal közeg mentén verték fel a táborukat, ás a „Through Your Eyes” öt számos kislemez után most egy kilenc tracket tartalmazó korongot raktak le az asztalra. A Csontos Péter (szintetizátor, vokál), Kálmán Gábor (basszusgitár), Kovács Dániel (gitár), Mercs György (ének), Szőke Gábor (dob) felállás jól átgondolt dalokat rakott össze egymás után: dinamikus játék, vastag hangzás, tipikus északi jegyek, megbolondítva néhol némi progresszív agyalással, szimfonikus betéttel, és máris faszán szól minden.
legutóbbi hozzászólások