Blog Archives

Premonition 13 a Dürer-kertben

2011. december 9. péntek
By

December 8-án ugyan Rihanna és Fenyő Miki is fellépett Budapesten, de bennünket inkább a stoner doom nagy öregje, Scott “Wino” Weinrich (a továbbiakban Wino) érdekelt, aki két fasza hazai előzenekar után (Magma Rise – stoner, Sunday Fury – heavy metal) úgy háromnegyed tizenegy magasságában lépett fel a Dürer-kert nagytermében, mintegy 300 rajongó előtt. Wino kicsit öregedett tavaly óta, hiszen majdnem napra pontosan ugyanakkor, 2010 decemberében ugyanott lépett fel, akkor a Shrinebuilders nevű formációja élén. A Premonition 13 trió, a basszgitáros és a dobos nem különösebben igyekezett magát előre tolni, az este Winóé volt. Kissé nehéz a keze már, de mégis nagy biztonsággal játszott a szokásos fehér, viharvert gitárján. A hangja mindig is karcos volt, de a pocsék hangosítás, ezt a fülsértő nyerseséget csak fokozta. A mostani koncert ugyanazt a súlyos, nehéz, nyomasztó hangzást produkálta, mint amelyet a Saint Vitustól hallani néha, persze Dave ideges vibrátói nélkül. Közepesnek éreztem a mostani koncertet, de a hangzás és a hatás ezúttal is lenyűgöző volt. A Premonition 13 egyes számai ingyen meghallgathatók a honlapjukon: www.premonition13.com cím alatt. (Akartam képet is mellékelni, de hibaüzenetet kaptam.) Videó rövidesen elérhető lesz a jutyúb ferencke11 felhasználójánál.

Read more »

Jó buli volt a Fészekben

2011. október 22. szombat
By
Jó buli volt a Fészekben

A szebb napokat látott Fészek Művészklub pinceklubjában zajlott le október 21-én az igen késői órákban (ez azt jelenti, hogy legalább annyira már 22-én!) a Burning Full Throttle – Buso von Kobra – Ozone Mama hármas koncertje. Szólt a rock! A BFT southern rockja alaposan megmozgatta a még nem túl népes közönséget. Sztóner volt a javából, rendesen szóltak a torzított riffek, a kemény dob. Némi szünet és 23 óra után jött a Buso von Kobra (BVK) és 80 percen át nyomta a sűrűt. A stílusuk egyedi, erős desert rockos beütéssel (érződik, hallottak a srácok már egy-két Kyuss vagy Fu Manchu vagy Slo Burn számot). Jöttek a mély, puha zakatoló ritmusok. Sok gyors és kevés lassú számuk van. Akkorra már egy tűt sem lehetett leejteni a tenyérnyi helyiségben, ahol meglepetésre kb. a vendégek egyharmada csaj volt. Rendesen tolták befele az etilalkohol tartalmú folyadékokat, de nem volt balhé még éjjel fél kettőkor sem. Akkor már az Ozone Mama nyomta. A dobosuk jó megjelenésű hölgy, és jó a ritmusérzéke is. Az ő stílusuk inkább a hagyományos rock volt (Aerosmith, Guns and Roses ? én nem is tudom, milyen beütéssel), de népszerűek voltak ők is.

Read more »

Church of Misery – nagyon jó banda

2011. július 4. hétfő
By
Church of Misery – nagyon jó banda

Az Eyehategod előzenekaraként lépett fel tegnap este a Church of Misery és két perc alatt a kedvencem lett. Hagyományos stoner rockot játszanak, hihetetlen jó hangzás, mély bársonyos, de ütős riffek jellemzik a zenéjüket. Szerencsére egy órán keresztül nyomta négy japán srác, mindannyian derékig érő frizurát viselnek. A vezérgitáros elképesztő profizmussal adta elő a klasszikus rockot idéző, igen gyors és hibátlan gitárszólókat, míg a frontember ügyes, keleties gimnasztikával és hardcore énekkel, továbbá jellegzetes japán kecskeszakállal szórakoztatta a nagyérdeműt. Megérdemlik, hogy felsoroljuk a nevüket: Yoshiakki Negishi, Tatsu Mikami, Junji Narita és Kensuke Suto. (Hogy melyik melyik, azt sajnos nem tudom.)

Read more »

Az Eyehategod a bécsi Arénában

2011. július 4. hétfő
By
Az Eyehategod a bécsi Arénában

Mintegy kétszázan voltunk kíváncsiak a New Orleans-i sludge metal koronázatlan királyaira a bécsi Arenában. (Előzenekarként szép sikerrel a magyar Torn From Earth lépett fel, ugyancsak hardcore stílusban.) Nos, Mike Williams és Jimmy Bower bandája óriási koncertet nyomott, amit valamennyien kifejezetten élveztünk. A Sisterfuckert harmadik számként játszották, addigra már alaposan bemelegedtünk.

Read more »

A német sztóner rock nagyjai – Beehoover

2010. május 24. hétfő
By
A német sztóner rock nagyjai – Beehoover

Régóta hallgatom és figyelem őket, épp a hangzásuk miatt. Valami különös. Aztán megvan a megfejtés: 2001-ben alakultak, de nem jött össze semmi, a két gitáros eltávozott, így 2004-től már csak két srác alkotja a bandát: Ingmar Petersen frontember, aki basszusgitározik és énekel, és Klaus-Peter Hamisch, aki dobol és énekel.

Read more »

Truckfighters a Viper Roomban

2010. május 22. szombat
By

Május 21-én este, ha jól láttam, egyedül képviseltem a magyar sztónereseket a Viper Room nevű pincében, Bécsben. (Most jártam itt először, a hely a szokásos design és koreográfia jeleit mutatja. Utóbbin azt értem, hogy a 20 órára hirdetett bulin 8 körül csak 20-25 lézengő volt. Később többen lettünk.)

Read more »

Across Tundras – Western Sky Ride

2010. március 25. csütörtök
By
Across Tundras – Western Sky Ride

Úgy látszik, öregszem, de most megint egy két évvel ezelőtt kihozott albumról írok pár sort. Az Across Tundras-ról túl sokat nem tudok, de egyetértek a szemlézők zömével: ez a nagylemez egy kiváló összeállítás, mind a stoner rock, mind a sludge metal, mind a pszichedelikus rock alműfajokban. Denverben működnek.

Read more »

Egy kis hasisfelhő – csak a képzeletben és a zenében

2010. március 15. hétfő
By
Egy kis hasisfelhő – csak a képzeletben és a zenében

Pont két  éve, 2008 márciusában jelent meg a Bardo Pond Batholith című  válogatás-albuma. Felmerülhet, hogy ennyivel később minek írni erről. Megpróbálom érzékeltetni, hogy miért nem késő. Nekem örök darabnak tűnik ez a 6 felvételt tartalmazó album, és ha annak idején az Omega-lemezekre rá volt írva: Játszd hangosan!, a Bardo Pond albumaira rá kellene írni: Hallgasd behunyt szemmel!

Read more »

RSS bulik

  • Hiba történt; a csatorna nem elérhető. Próbáljuk meg később újra.