A nyíregyházi Diomede Fuzzdirt legénysége tavaly év végén adott ki egy kislemezt, öt számmal. A Baku László (dob), Daku Sándor (basszusgitár), Iklódi Tamás (gitár, ének) alkotta trió jó úton halad, bár ez a kislemez most olyan felemásra sikerült. Mondom ezt azért, mert bár tele van nagyon jó ötletekkel, a kidolgozás még nem megfelelő, egy kis munka ráfért volna még a dalokra itt-ott.
A német banda négy éve alakult meg, az új CD idén márciusban jelenik meg, ennek az apropóján (is) került hozzám ez a lemez. A négytagú felállás – Crip (dob, ütőshangszerek), Je (ének, gitár), Saq (basszusgitár, vokál), Sli (gitár) – bemutatkozó anyaga elég bőre sikerült: tizenhárom szám kapott helyet rajta. Bár a Black és a Black Book of Cosmic Salvation két-két résszel is rendelkezik és a záró track Space Trilogy már nevében is tartalmazza, hogy három tételből áll. A zenéjüket nem is tudnám hirtelen besorolni, a legerősebb hatás benne a hard rock, ami színezve van egy kis pszichedelikával, ugyanakkor némi metal és space rock még az alap.
Az amerikai, azon belül is San Franciscoi kísérletezős kedvű zenekar alapkövét még 2006-ban rakta le Chris Musgrave (dob, vokál), Jason Miller (gitár, ének, billentyűsök), Marc Melzer (basszusgitár, vokál) és Tyler Green (gitár, ének), majd két évvel később csatlakozott hozzájuk Luis Vasquez (ütősök, szintetizátor, vokál). Zenéjük a space/psychedelic rock „kategóriába” sorolható (ha már a címkézés elkerülhetetlen), a kétszámos kiadvány a harmadik a sorban (2008-ban az „””S/T” EP, majd korong jelent meg,idén pedig a „Transmalinnia” lemez jött ki).
A szerbiai, és azon belül is Belgrádi négyes október elsején teszi tiszteletét a főváros Trafik Klubbá avanzsált volt Szabad az Á-ban, ezért is születik javarészt ez az írás, aminek nem titkolt célja, hogy az épp ráérőseket elcsábítsa erre a nem mindennapi élményre, vagy ha mégis mindennapi valakinek, akkor meg azért Másrészt természetesen ez az idén napvilágot látott nyolcszámos kiadvány ismertetője is, hátha kedvet kaptok hozzá, hogy ronggyá hallgassátok.
A görög fiúk – Andreas (dob), Haris (ének, gitár), Tolas (basszusgitár) – tavaly kiadták ezt a nyolcszámos, ütős, húzós anyagot, és ingyenesen letölthetővé is tették, bár megvehető a bandától a CD formátum is. Ennek nyomán került be a gyűjteményem előszobájába ez a korong, és eddig csak kóstolgattam – itt az ideje egy ismertetőnek. Szimpatikus a görög fiúk stoner zúzása (amiben helyet kap persze a doom is, no meg a klasszikus ’70-es évek is visszaköszön, de ez nem is kérdés): fülledt meleg, a sivatag pora és gázolajszag vibrál a tájat átszelő aszfaltút felett, amire az abroncsok írják a lemez dalait.
A tavalyi demó (My Wife, Yes. My Dog, Maybe. My Dodge, never!) után az idén egy tízszámos koronggal állt elő Aiwass (polgári nevén Deutsch Norbert), aki immár egyszemélyes projectként kezeli az Urania-t. A zene megmaradt a megszokott stoner/space rock világnál, némi dark felhanggal felütve az egészet,amit kezelhetünk szokatlan elegyként is, meg persze lehet fogni sokaknak a fejét is, hogy „jajj,ehhez a stílushoz hogy jön a dark elegy” de szerintem még mindig izgalmas hangulatot forrasztott össze a húrokon és programokon (no nem kell megijedni, nincs ez annyira elkavarodva, mint ahogy első hallásra tűnik) Aiwass mester.
A venezuelai négyes – Alejandro Londono (gitár, ének), Alonso Milano (basszusgitár), David Abbink (dob) és Juan De Ferrari (gitár) – első anyaga a „Seis” hatszámos kislemez volt 2006-ban, még tele zajos zúzással, keverve a punk/hc és a metal elemeit, bár már ekkor is érezhető volt, hogy ez még csak valaminek a kezdete. Ezt erősítette meg a 2008-ban megjelent debüt album, a „La Cura” -már kevésbé épített az EP zenei közegére: a hangzás súlyosabb lett, és közelebb kerültek a stoner rock világához, bár más elemek is helyet kaptak a dalokban (a hallgatása közben nekem eszembe jutott a Crowbar vagy a Down neve is néha).
MARES OF THRACE-The Moulting 2010 Ezen a néven kezdett dolgozni tavaly az addig TOSCA névre hallgató kéttagú kanadai formáció. A két hölgy (bezony ám, hölgy!) – Stefani MacKichan (dob) és Thérése Lanz (ének, gitár, programok) – a punk/hc és progresszív hatások kíséretében zúznak, zajonganak, odabasznak, nem is rosszul. A hangzás a helyén van (bár bele lehetett volna még csöpögtetni némi koszt), a tíz számos korong kellemes perceket ígér előre is, pláne a legénység miatt. A borító egyszerű, de kifejező, nem kell ezeket állandóan túlvariálni, néha a kevesebb több. No, de nézzük mi a helyzet zenei fronton – igazából úgyis az számít.
A DOOM METAL ALLIANCE kiadó kilencedik válogatásanyaga is szép lassan nagyító alá került, a tíz tracket tartalmazó korong remélhetőleg lezúzza ismét az arcokat. A nyitó „The Lament of Longinus” az amerikai YIDHRA dala. Kellemes stoner/doom metal riffek jönnek szép vastagon a rövid bevezető hangok után. Hangulatos, de igazából nagy újdonság nincs benne, viszont a tipikus elemeket az elvárható szinten nyújtja. Persze lehet ezen borulni, mert a súly megvan benne hozzá, a témavezetés is jó, rendesen össze van ez rakva, de nekem valahogy kevésnek tűnik mégis. Beteg, borult és kellőképpen mocskos, jó a húzása is – érdemes azért ismerkedni vele.
A marylandi duó első életjele még 2008-ban látott napvilágot, az „5,125” címre keresztelt kislemez formájában. Egy évvel később a „Sleep Unending” című daluk helyet kapott az Abridged Pause kiadó Diluvian Temperals nevű válogatásán, majd idén kijött az ötszámos lemez is. Zenéjükben a klasszikus melodikus doom metal ötvöződik a sludge zajával, az ambient mélységes nyugalmával, finom post-rock felütésekkel, pszichedelikával.
bulik
legutóbbi hozzászólások