DIOMEDE FUZZDIRT – Seven Miles High EP 2011

2012. január 9. hétfő
By

A nyíregyházi Diomede Fuzzdirt legénysége tavaly év végén adott ki egy kislemezt, öt számmal. A Baku László (dob), Daku Sándor (basszusgitár), Iklódi Tamás (gitár, ének) alkotta trió jó úton halad, bár ez a kislemez most olyan felemásra sikerült. Mondom ezt azért, mert bár tele van nagyon jó ötletekkel, a kidolgozás még nem megfelelő, egy kis munka ráfért volna még a dalokra itt-ott.

Számtalan jó téma található a szerkezetben, de sajnos előfordulnak még kisebb pontatlanságok, dinamikai hibák, habár kétségkívül jó úton halad a banda. A nyitó Perky Tits jó példa minderre: a kezdet és az első váltás témái kiválóak, sőt! – viszont amikor belecsapnak a húrokba, valahogy felborul a dinamikai egyensúly és szétesik az addig egységes kép. Ezen a gyorsabb témán dolgozni kellett volna még, jobban odafigyelni rá. Tamás hangja jó ennek a közegnek nagyon, érződik rajta, hogy egy énektanár ki tudna belőle hozni valami még határozottabb, karakánabb megszólalást.

A hangzás megfelelő, a legjobban talán a 745 című számban hallható, ahogy együtt szól minden ebben a tipikusan hetvenes éveket idéző zenében. A Wow! Signal például akár egy filmsorozat nyitó dala is lehetne, a hangulat teljesen ezt az érzést kelti. A témák lüktetnek, ahogy kell, a végén az az enyhén jazzes dobtéma teljesen hangulatos. Szóval megvan ezen a korongon minden ami kell az elinduláshoz, és persze a jó folytatáshoz is: egységes szerkezeti felépítések, dinamika, jó ötletek és témakombinációk (igaz itt-ott kilóg a lóláb), érdemes utánanézni a bandának és a kislemeznek egyaránt, pláne ha szeretitek a kissé pszichedelikus rockzenét hallgatni.

a/d/sly

facebook: http://hu-hu.facebook.com/DiomedeFuzzdirt?sk=info

tracklist:

1. Perky Tits
2. Gagarin’s Nightmare
3. 745
4. Wow! Signal
5. Breakin Loose

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

RSS bulik

  • Hiba történt; a csatorna nem elérhető. Próbáljuk meg később újra.