URANIA-Carpathian Woodoo (2011)

2011. június 23. csütörtök
By

A tavalyi demó (My Wife, Yes. My Dog, Maybe. My Dodge, never!) után az idén egy tízszámos koronggal állt elő Aiwass (polgári nevén Deutsch Norbert), aki immár egyszemélyes projectként kezeli az Urania-t. A zene megmaradt a megszokott stoner/space rock világnál, némi dark felhanggal felütve az egészet,amit kezelhetünk szokatlan elegyként is, meg persze lehet fogni sokaknak a fejét is, hogy „jajj,ehhez a stílushoz hogy jön a dark elegy” de szerintem még mindig izgalmas hangulatot forrasztott össze a húrokon és programokon (no nem kell megijedni, nincs ez annyira elkavarodva, mint ahogy első hallásra tűnik) Aiwass mester. Lehet ezt szeretni, meg nyammogni rajta, mindenestre ez az anyag is elég korrektre sikeredett ahhoz, hogy ne lehessen egyszerűen elmenni mellette. Az egyetlen dal, ami nekem annyira „nem jött át”, az a Firedance, valahogy ez a magyar népzenei elemekre hajazó ritmus nem igazán nyerte el a tetszésem, de persze ez szigorúan az én véleményem. A nyitó (és egyben címadó) Carpathian Woodoo eklektikussága (ami amúgy az egész lemezt áthatja), a Corvina puha észvesztése, vagy épp az AK-47 súlyos ólom riffjei ugyanolyan erővel, dinamikai egyensúllyal rendelkeznek, mint a többi dal bódulatba ejtő zavartsága. A Space Coffee a leghosszabb szerzemény, a maga több mint tíz percével, egyesítve a témákban a space rock és az említett dark hangulatvilág elemeit (ezt a korábbi demónál is említettem már: érezhető a Fields of the Nephilim zenei hatása) – ez egy elszállós, atmoszférikus, ködbe burkolt világ, ahol maga a nyugodtság az úr, érezhető folyékony közeggé vált képekkel, amik szabad zuhanást engednek a fantáziának…könnyű belesüppedni a lassan csordogáló időbe, az elsuhanó rézésekbe, az átgondolt rezdülésekbe – ez a szám valahol az egyik legjobb példa arra, hogy miért is sajnálom személy szerint azt, hogy az Urania egyelőre nem koncertzenekar…A Corrosia más világokat mutat meg, olyan az egész, mint egy poros sivatagi úton valószáguldás, nyomunkban a rohanó idővel, ahol minden perc számít és fontos, és közben a gázolajra éhes motor csak duruzsol a fémkaszni mélyén, a sofőr izzadságtól csapzott haja pedig rátapad a homlokára és a tarkójára. Az biztos, hogy ez a szerkezet is jól van összepakolva, a témák nem válnak vontatottá,sablonossá, ami pedig fontos ez ilyen zenénél. Ebbe a dalba is könnyen bele lehet feledkezni, mint az összes többibe, még úgy is, hogy nincs ének a számokban. A Totem mélysége, áporodott, ősi kultúrákon és az időtlenségen átívelő szellemi mondanivalója, üzenete nem lehetne egyértelműbb. Megcsillan benne mindaz, amit belső útkeresnének hívunk, a legtisztább jelek bukkannak fel, a motívumok színes gazdaságával, nyitottságával, érzékenységével. Nyugtalannak tűnik, mégis szelíd, és a katarzispont felé egyre jobban transzba ejt…mit is mondhatnék? Karcolat, ami fogva tart. És mindez csak néhány dal általam megfogalmazott rövid piszkozata, mert ezt a zenét át kell élni, érezni. nem mondom, hogy tökéletes, mert nem az, de érezhetően letisztultabb, mint maga a demó volt. remélem nemcsak otthoni hallgatásra fog szolgálni az Urania zenéje, hanem idővel, ha ritkán is, de elérhetővé válik a koncerttermek füstös mélyén is, rengeteg jó élményt nyújtva a közönségnek – én várom a ritka pillanatok egyikét. Aki tudja, szerezze be ezt a korongot is, mindenképpen érdemes megismerkedni ezzel a kiadvánnyal!

a/d/sly

pont: 9

stílus: experimental/dark-psychedelic/stoner rock

web: www.myspace.com/uraniastoner

tracklist:

Carpathian Woodoo

Corrosia

Firedance

Totem

Corvina

Bar In Desert

Eastern Blood Cult

AK-47

Oasis

Space Coffee

Tags: , ,

2 Responses to URANIA-Carpathian Woodoo (2011)

  1. avatar
    deadman on 2011. augusztus 17. szerda at 05:01

    Helyes, jól látod :) Majd szólok a mesternek hogy gyarapodott a rajongói száma :) Az előző anyagot is sikerült beszerezned?

  2. avatar
    growler on 2011. augusztus 16. kedd at 14:50

    Kb. 20 perc hallgatás után kijelentettem az egyik munkatársamnak, hogy Urania rajongó lettem. Nagyon tetszik a lemez, gyorsan beszippantja az embert, aztán egy frankó utazásra viszi.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

RSS bulik

  • Hiba történt; a csatorna nem elérhető. Próbáljuk meg később újra.