Stone Wedge – Titan Odyssey (2009)

2010. június 21. hétfő
By

Meghallani és megszeretni a pillanat műve volt. Csak pár másodperc az első számból, és felcsillant a szemem: ez az!

Az első szám, az Arrival on Titan annyira magával ragadott, hogy azóta is mindennap meghallgatom. Féktelen, lüktető energia dől belőle, amihez aztán még az ének is tesz egy jó lapáttal. A hab a tortán a dallam, ami azonnal megmarad.

Az album – nevéhez híven – egy űrutazásról szól a Szaturnusz egyik holdjára, a Titánra. Először még lelkesek, de az Ice, Wind&Desert című (szintúgy zseniális) szám már arról szól, hogy a Titán nem olyan jó, hely, mert szomjan halnak és rohadtul fáznak. Ekkor kezdődik a bekattanás. Látomások, pszichózis, minden előjön, panaszos, kiabálós énekkel és fogós dallamok közt tálalva. Az első öt szám mind igazi sztóner himnusz, igazi slágerek. Az instrumentális Loving Guardiannel kezdődik az űrhajósok teljes befordulása. Az ezt követő számok mind lassabbak, doomosabbak, pszichedelikusabbak, és az ének is elszálltabb.

Az Escape From the Moon-ra azonban visszatér minden energia, biztos azért, mert végre elszabadulnak a Titánról. Az utolsó szám azonban nagyon szívós hangulatú, a címe pedig L.ight S.how D.isaster, érzékeltetvén, hogy az album készítése során esetleg tudatmódosító szerekhez nyúltak a zenészek. Meg az asztronauták.

Lehetetlennek érzem, hogy szavakba foglaljam azt az energiát, ami ebben az albumban lapul, nincs mese, meg kell hallgatni! Összeszedett az egész album, minden apró részlet ki lett dolgozva, minden szám igazán jó, a figyelem egyszer sem lankad. A banda sajnos már feloszlott, de utolsó jófej intézkedésük nyomán az egész albumot le lehet tölteni ingyen.

http://www.myspace.com/stonewedge

Tags: , , , , , ,

3 Responses to Stone Wedge – Titan Odyssey (2009)

  1. avatar
    ferenc on 2010. július 5. hétfő at 13:53

    Jó ez az album, a lipcsei srácok erőssége – és talán picit egyúttal hátránya is – az, hogy nagyon hasonlít a muzsika a Beehooverére. Német-német alapon, lásd még Hainloose.

  2. avatar
    flyingbride on 2010. június 26. szombat at 18:37

    megnéztük és valószínűleg már leszedték a letöltési linket :( de én odaadom az albumot ha gondolod. addig meg a májszpészen lehet hallgatni ^^

  3. avatar
    xcerazes on 2010. június 26. szombat at 16:45

    izé, jól hangzik csak nem találom a letöltési linket sehol. néztem a banda májasát, meg a kiadóét is, de sehol se lelem, csak azt hogy ingyé letölthető. még a kiadó honlapján se láttam.
    heeelp meee! =)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*