A DMA válogatássorozat kettes lemezének a bemutatásával kicsit megvárakoztattam a nagyérdeműt – remélem a beszámoló utáni zeneorgia majd kárpótol ezért mindenkit. Hát lássuk, mit is tartogat nekünk!
A második válogatáskorongot a kanadai illetőségű OX nyitja „Abyss” című szerzeményével, ami ambient jegyeket is tartalmaz. A súlyos, lassan hömpölygő zeneáradat mélysége a köd és a sötétség elegye, ahol az egyetlen biztos pontot is elnyeli a semmi érzete – körülölel a matt vibrálás, közben légköri fényorgia szabdalja szét ezt a feszes vásznat, ahol lecsapódik egy éles hanggal a katarzis, hogy azután újra a semmibe zuhanjon vissza. Elgondolkodtató ábrázolás, pedig fekete-fehér, hogy ezzel a szóhasználattal éljek. A görög CATACOMBS OF DOOM nevére érdemes odafigyelni, a „Book of Eibon” dal egy gyönyörű utazás kezdete. Finom kis atmoszféra fogad bennünket már az elején, néha beível egy-egy effektezett gitárhang, apró dallamok, arany fénybe mártva. Szinte disszonanciaként jelenik meg néhány mély zongora ütem, amely érdekesen illeszkedik be a hangulatba, mégis helye van itt ennek a száraz közönynek, ami a lassan lenyugvó nap fényénél újra és újra megmutatja magát. Igazából sem ez a dal, sem az előző nem a szó szerinti értelemben vett doom zene, de hozzá tartozik szervesen a stílus formálódásához régóta, így mindkettőnek pontosan itt a helye! Az olasz BRETUS a „Fight Your Pain” című dalának kezdésével nem lopta be magát a szívembe, viszont néhány hang után meglepetés ért: egy ízig-vérig a ’70-es évek hangulatában megkomponált ős doom-ot hallhatunk, némi koszos stoner feeling-el persze, no és az énekesről se feledkezzünk meg, akinek a hangja pontosan ide lett méretezve! J Szigorúan vett témavezetés, jól ismert hangulat, fel se fogod, de csak húzod a gázkart, kint a poros, hosszú úton…egyszerű, de fogós témák sorakoznak fel, a szóló a helyén van, a ritmusszekció is teszi a dolgát – több nem is kell! A finn CASKETS OPEN „Jonestown” című szerzeménye elég betegen kezdődik ahhoz, hogy felkeltse a figyelmet: ólomlassú tempóra feszül a széttorzított gitár, súlyos ütések rezgésein táncol a pengekönnyű ének: dallamos, áttetsző, mint az a közeg, ami közrefogja. Egyszerre van itt jelen a sötét, áthatolhatatlan, végtelen éj, és a félálom eszmélete, a kábaság élvezetes illúziója. Vörös fény ömlik a vetítővászonra, a mozgás ezen a tengeren zajlik…A hörgősebb, mély énekdallamok a zene óceánján zord hullámmá válnak, majd visszatér a könnyed lebegés. Az amerikai SELF INFLICTED a „Life of Solitude” dallal szerepel a korongon. Tömény, súlyos szerkezet, visszafogott tempó, a megszólalás kitűnő. Az ének keményen fekszik a témákon, amelyek némi nihilista hangulattal operálnak (és fel lehet fedezni egy pici ’70-es éveket is). Fekete-fehér varázslat, a szemekben a fájdalom kérdőjelei bontakoznak ki ezen az elhagyott úton, de ugyanakkor a biztonság felé húz valami érthetetlen. Nagyon jól vannak összerakva az egyes témák, talán egyetlen egy volt, ami kissé sablonszagot árasztott, de ez sem tudta elrontani a produkciót. Az angol CAMEL OF DOOM a „Monolith” nótával kedveskedik a hallgatóságnak: egy jól sikerült, pszichedelikus felhangokkal átitatott finom doom/stoner keveredésről beszélhetünk (az Obiat hasonló ebben a kategóriában) – könnyed, de dinamikus játék, átszőve ezer hangulattal, amely egyetlen szálon mozog ugyan, de sokfelé visz. A hangok olyanok, mint mikor egy hosszú utazás után megérkezik az ember egy városba, leszáll és a lüktető tömeget nézi, ahogyan a változó házak között a sejtek halmazai külön kis életüket élik, de mindez idegen. Nagyon jól átjön egy effajta érzés, persze ez lehet hogy csak számomra mutatja ezt a képet (mert ez jut eszembeJ). Király nóta! Az ausztrál HOTEL WRECKING CITY TRADERS folytatja a sort, „Pagoda” című darabjával. Jó vastag riffeket hallhatunk, az egész dal egy merő hömpölygés a zenei hangok sűrűjében, stoner/doom-ra hangolva. Itt is szerepet játszik a pszichedelika: a remek vonalvezetés minden pontján nyugszik valami kis érdekesség, zenei finomság, ami csak egyre jobbat tesz az amúgy is kiváló felépítésnek. Egyszerűen megbabonázott ez a nóta: instrumentális volta ellenére sem válik unalmassá – lazán beleillik az olyan stoner/doom bandák társaságába, mint pl. a 5IVE. Alap groove-ok, alap hangzás jól kiagyalt színezéssel, és máris kész egy élvezhető szerzemény. Jól tolják az ausztrálok! J A szintén amerikai QUEEN ELEPHANTINE „Plasma Thaw” stoner szerzeménye egy jó kis szétesős napot elevenít fel minden porcikájában – fáradt tagokkal haladnak a hang-testek az utcán, a lepukkant környék aszfaltdzsungelében. Mint egy beszívott katarzis – vannak direktíve (?!) pontatlan témák egy-egy pillanatra, ami csak erősíti a lebegés érzetét. A basszusgitár és a dob monotóniája, a gitár súlyossága összeesik egy sarkon – megszédül az egész láthatár, valami felébred, utánakap a valóságnak, de ez a pillanat máris egy másik eszméletbe csap, és folyik tovább a lázas utazás.
Az angol ALUNA „Spend My Time” című szerzeménye elsőre kétesélyes nálam – furcsa még ez a lagymatagnak tűnő női ének (igazából az erőt hiányolom belőle, de valószínűleg szándékosan ilyen…), de valahol meg megragadta a fantáziám egyik szabad gyökét, hogy jól belecsimpaszkodva megmutassa: ebben a kissé koszos rock ’n’ roll közeget idéző énekben van ráció, hiszen tökéletesen illeszkedik a zenei szerkezet fölé, ami egy jó adag ’70-es évek hatásával átitatott stoner rock. Szóval megvan itt minden, ami kell az utazás folytatásához: fasza témák bontakoznak ki, kitöltve a teret…álom vagy valóság. Az ausztrál MOURNFUL CONGREGATION neve már sokaknak ismerősen csenghet. Most a „The Epitome of Gods and Men Alike” nótával szerepelnek: a tőlük megszokott hangzással élnek, jó kis doom muzsika ez, kissé a funeral doom szélén. A témák sötétek és erősek, mégis folyékony melankóliává duzzadnak a hangok. Az ének mély gyásza érezhető – az üresség, a hitvesztés pillanatai: kavargó képek belül, kívül pedig a nehéz csend tudata. Folyamatos szépség ez a szerzemény, egyszerű, de finom vonalvezetés, könnyed részek a változás tengerében. Nem is lehetne másképp. Az utolsó dal az amerikai BAPTIZED IN BONGWATER nevéhez fűződik, jelen esetben a „Vibing Outro” darabról beszélünk. Nem is tudom igazán megfogalmazni, jobban mondva egy bizonyos keretbe illeszteni ezt a könnyű energiával teli szerzeményt: elegyedik benne a doom lassú lendülete, a gothic éra és a deathrock kriptaszaga, egy kis ambient behatás és némi mariuhana illata…J Érdekes hatású, mintha egy láthatatlan kötelék foglyai lennénk a változatlan Időben, ahol képek villannak fel a másodperc tört részeire, élénk, fekete-fehér képek, gyorsan vagy épp lassan, fekete hideggel töltve meg a hófehér vásznat. Búcsú, közöny, nihilizmus bujkál ebben a hangulatban. Kiváló darab ez is.
A DMA sorozat jelen darabjáról sem mondhatok semmi rosszat, sőt! – csak kitűnő bandák kerültek fel a korongra! A stílus elkötelezettjeinek kötelező darab, de akik ismerkednek a műfajjal, azok is nyugodtan leszedhetik a továbbra is ingyenesen elérhető anyagot.
ash
Pont: 9
Stílus: doom/stoner/sludge
Tracklist:
OX-Abyss
CATACOMBS OF DOOM-Book of Eibon
BRETUS-Fight Your Pain
CASKETS OPEN-Jonestown
SELF INFLICTED-Life of Solitude
CAMEL OF DOOM-Monolith
HOTEL WRECKING CITY TRADERS-Pagoda
QUEEN ELEPHANTINE-Plasma Thaw
ALUNA-Spend My Time
MOURNFUL CONGREGATION-The Epitome of Gods and Men Alike
BAPTIZED IN BONGWATER-Vibing Outro
legutóbbi hozzászólások