Új taggal bővült az underground klubok szomorúan kis választéka Budapesten a Tündérgyár képében, ahol a második buliját rendezte az After music klubból kiebrudalt Negative art, a Rémálom a Nyár utcában folytatásaként Fekete Zaj Klub néven. A hely igen hangulatos, bár nincs még túl a kezdeti nehézségeken, de bizakodásra adhat okot ez a koncert. Ha kiváncsi vagy játszott-e a Shapat Terror HAW nótát, és fordítva, valamint szeretnél fotókat látni szőrös férfiakról, akkor ne habozz.
A Fiktív zenekar produkciójának csak a felét láttam, de az eléggé meggyőző volt. Nyomtak egy Karma to Burn számot, ezzel be is lopták magukat a szívembe. Majd saját számok következtek, amelyeket a rajongótábor hangosan követelt. Azt hiszem, a Kukta nyerő a legnagyobb slágerük, ami valóban egy fogós nóta, tessék csekkolni myspace-en. (http://www.myspace.com/fiktivmusic) Van bennük spiritusz, meg ötletek. Néha nem tetszett az ének, de én már csak ilyen háklis vagyok.
Aztán jött a Haw. Mindenkit becsődítettünk, merthogy felvétel zajlott, ennek megfelelően igazán kitettek magukért a srácok. Illetve adták a jól megszokott Haw minőséget, plusz egy csipetnyi őrületet.
Játszottak egy Shapat Terror nótát, mintegy köszönetképpen, hogy Szabolcs kisegítette őket a legutóbbi olasz körútjukon. Az egész koncert ilyen családias volt, mindenki ismert mindenkit, a zenészek nyugodtan dumálgattak a közönséggel, a közönség meg hálásan üvöltött meg pogózott végig.
A Shapat Terror már a végletekig felfokozott hangulatban lépett színpadra, és elszabadult a menny, most már tényleg mindenki becsődült a koncertterembe, a fanok felmentek a színpadra, mindenki üvöltötte a szövegeket. Folytatódtak az egymásnak kacsintások, ugyanis megszólalt egy Haw nóta is (sajnos nem). Sajnos elég hamar szóltak, hogy vége a mókának, de sikerült egy nagyon jó, erős és felejthetetlen bulit összehozni!

legelöl nem szólt rosszul, de valószínű mindent alapról hallottam.
Egy hely csak akkor tud normálisan müködni koncerthelyszinként ha a hangcucc minősége megüti egy minimálisan elvárható szintet. Sajna itt egyelőre ettől messze vagyunk…
Én is megerősíthetem a fentieket… Egy kiadós takarítás ráférne azért a helyre. Én jól éreztem magam, a Fiktív meg is köszönte, hogy dicsértem őket.