Akár egy unalmas vasárnap délután, fáradtan cammogtunk a ligeten át a Dürerbe. 8-kor még csak Milán és a zenekarok tagjai sürögtek a kisterem bejárata előtt, majd egy órával később elkezdődött az esti program.Az egészen ígéretes, magyar formáció szinte rácáfolt a nevükre. Laza, ugyanakkor energikus fél órát nyújtottak. Fesztelenül dübörögve tökéletes kontextusba helyezték az estét, elnehezült végtagjainkba élet áramlott. A vokál kevéssé volt hallható, de kárpótoltak minket a mormogó basszus-riffek és az egészen kellemes gitártémák. Az Our Existence Is Punishment post-metál muzsikájára érdemes a továbbiakban is odafigyelni.
Ezután Khudáék elfoglalták a szinpadot. Tom Brooke kisebb falat épített az erősítőiből, Steve Myles pedig a másik felét uralta dobfelszerelésével, féloldalasan. 10-kor bele is csaptak a bőrök, illetve a húrok közé, ám döcögősen indult, mert az effektpad és sampler hadsereg valószínűleg nem kapott elég tápot, ezért el-el szálltak, így párszor újra kellett indulniuk. Készültem füldugóval, amit mindenkinek ajánlok a kisterem hangerejére tekintettel. Továbbiakban nem jelentkezett semmi technikai basz. A nyugodtan pöfékelő füstölők mellett a lendületükkel nem egy fejet megbólogtattak.
Elérkeztünk az este legfurcsább pontjához. MOTA koncertje elején csak gyönyörködtem abban, hogy mennyire jól szól az egész. Nagyon profin játszottak, a sok tagcsere ellenére mintha évek óta együtt lennének. Szinte hibát se találtam, akár az egész koncert mehetett volna egy sávra, stúdiófelvételnek. Viszont túl sok volt egy idő után. Eleve merev volt a játékuk, mintha még maguknak se szívesen zenélnének. Látszott rajtuk, hogy nem oldódtak fel az este. Percenként egy kiló ólmot pakoltak a közönség vállára. Kedvem lett volna lefeküdni és elszenderedni. Kellemes, pszihedelikus örvényt kavartak, de szinte semmivel sem lett volna kevesebb, ha berakjuk a Quietly-t. Úgy éreztem magam a végére, mint aki 12 óra fizikai melót nyomott le, fáradt volt minden tagom. Páran ki is szállingóztak közben. Illusztris társaságom is arra panaszkodott, hogy már majdnem húzza a lóbőrt.
Nagyjából harmincan lehettük. Gyertek ilyen kocertekre! Remek zenekarokat lehet elcsípni és a lelkes, Milán-féléknek se megy el a kedvük a szervezéstől.
Számomra is a Khuda nyerte az estét, ismét, ráadásul most valahogy sokkal jammelősebb élőbb is volt mint legutóbb. Fotós szempontból, meg igen nehéz dolgom volt, a buli nélkülözte a fényt ugyanis :D