Ellátogatván Brant Bjork honlapjára nem lehet nem észrevenni, hogy haladnak a korral, az online jelenlétet illetően, modern dizájn, facebook, lastfm, twitter linkek, a szponzorok közt ott a Vans, meglepő ez a hendrix külsejű desert rockot játszó arctól, akinek márciusban érkezett az új lemeze. Hallgassuk hát elment-e hősünk desertcore irányba.
Aki szeretne másmilyen Brant Bjork számokat hallani mint az eddigiek, annak bizakodásra ad okot a nyitódal a Dirty Bird, ami egy régimódi bluesrock cucc, a hangzása a mestertől tökéletesen megszokott, azonban a lüktetése, hangulata más mint amit eddig hallottunk az úriembertől. Persze szó sincs gyökeres váltásról, csak kicsit más a hangszerelés, és kicsit másképp jammel a nem annyira desert rock, hanem inkább blues alapra. Jó kis szám ez, pláne nyitásnak.
Aztán következik a második dal, és megnyugodhatunk, nem lett kutyából szalonna, a jól is mert Bjork úr köszön vissza. Erre, és a lemez többi számára is amúgy igaz, annyiban szakítanak a hagyományokkal, hogy inkább hagyományosabb rock-ra hajaznak, és némileg összetettebbek is mint a korábbiak. Valahogy melankólikusabbak, ugyanakkor patetikusabbak ezek a számok, nem érzem azt a felhőtlen beleszarunk, betépünk, egy témát játszunk, merminektöbb hozzáállást. Inkább a hagyományosabb értelemben chill a zene, amolyan délutáni dzsoint melletti háttérzörgéssé szelidült. Ez nem jó. A harmadik track mármár jazzes, latinos akkordokra épül, simán belehallani a kongát is, szerencsére nincs benne.
Aztán következik a Little World ami hagyományosabb Brant Björk dal, bár cudarul elszállós, lebegős, mármár éteri, semmiképp nem a sivatag, inkább valami félhomályos hotelaszoba jut eszembe. Nem rossz ez alapvetően, mitöbb kedvenc számom a lemezről, van benne pszihedelikus, sokdelayes csúcspont is, meg jammelés, meg minden.
A becsapós képen nem Brant Bjork, hanem egy hölgy látható
A 6. sorszámú dal a Good Time to Bonnie végre valami vidámabb, energikusabb cucc, kár, hogy a lemez végefele jön, középtájon jókis löketet adhatna a továbbiakra, méltó folytatása a Porto, majd a záró track visszatér a lemez korábbi hangulatához, hogyaztán a végén a dal második felére csigalassúra zuhanjon a tempó, borongósra a hangulat, és kvázi rekviemként lezárja a lemezt. Fasza ez a megoldás, és jó a dal is, csak épp nem annyira ösztönöz, hogy újból meghallgassam az albumot.
Összességében jó a lemez, vannak rajta -saját magához képest- új dolgok, Brant Bjorkös is, jóval slágeresebb mint a korábbiak, mindazonáltal pont az a pozitív hangulat, és energia hiányzik belőle ami a korábbiakat számomra kuriózummá tette.
legutóbbi hozzászólások