Az olasz trió, a MISTY MORNING nyitja a korongot „Astrosarcophagus” című dalával. A kis bevezető rész után beindul a széttorzított basszusgitár, majd berobban a többi hangszer is. A súlyos, vastag hangzású doom metal szétárad, ötvözve helyenként a ’70-es évek pszichedelikus hajtásaival és a nihilizmussal. Jó a vonalvezetés, a témák egyszerűek de ettől ütnek úgy. A riffek súlyos pörölycsapásként zuhannak alá, brutális hangokkal vegyülve. Van benne valami, amitől nemcsak egyszerű doom metal, és ez a kis plusz elég ahhoz, hogy kiemelkedjenek a tucatbandák közül. 
A THROM Vatikánvárost jelöli meg viccesen többek közt. A „Babin Kuk” című súlyos funeral doom szám egy kis zajjal van „szennyezve”, a monoton jegyek némi pszichedelikával ötvözve bukkannak elő, mint egy rozsdatemetőből előbúvó féregsereg, elözönlik a földet és mindent felfalnak. Kísérteties és sötét látomás, fekete-fehér vízió, embrió sejt, élettelenség az életben. Minden riff, minden hang egy-egy omlás, félelem kivetülése. Beteg és karizmatikus egyszerre.
A szintén olasz L’IRA DEL BACCANO a „Don Bastiano” című dallal mutatja meg, milyen is feléjük az instrumentális space/stoner rock ötvözet. Nem akarom őket nagyon bántani, de igazából semmi újat nem tettek a műfajhoz: fasza az, ahogy játszanak, pontosak, a dinamikával sincs baj, de valahogy „száraz” marad a dal, nincs az az átütő ereje, amitől mondjuk azt mondanám, hogy „na igen, ebben van valami”. Nagyon jó alapokra építkezik, nagyjából megvan minden ami kell, még egy kis matekolás félét is visznek a dologba, de szimplán egy újabb space/stoner számot hallhatunk, és ennyi.
Az amerikai CHAMBER OF SORROWS „Guardians Of The Gate” című szerzeménye főképp a basszusgitár alapjaira épül fel (vagy egy jól lehangolt gitár E1 húrjára), ami mellett némi finom zörej hallható, és egész kereten nyugszik a suttogós beszéd (mert inkább az, mint ének). Elborult dallamok követelik a maguk terét, ez egy darab kiszakított pszichedelika, csak épp már elvont szinten. A minimál-felépítmény nem válik unalmassá, van benne valami üldögélős/magunkbabámulós hangulat, kis mikrokozmoszok, hangbolygók ütközései, ahol a rezonanciából valami új dugja elő a fejét. Csak dicsérni tudom ezt az elgondolkodtató muzsikát!
A szintén amerikai BENEATH OBLIVION súlyos doom/sludge keverékének világát itt a „Melancholia” című track tárja elénk. Hideg hangok burjánzanak elő, fém sikolya fémen, ami folyékony lélekkel szabadul el. Lassú, benső-spirál örvényébe belecsap a monoton szaggatás súlya – az átfordult szerkezet monumentális ritmusai és ólomlassú cseppjei egyfajta atmoszférát hoz létre: kosz, hideg fém és üresség a neve. Csak igazi vájtfülűeknek való ez a nehéz zene!
A THE HOUNDS OF HASSELVANDER „Pull The Switch” dala koszos amerikai zúzda, csak épp karcosra lassítva. Igazi hetvenes évek feeling, sötét hangulat, csak vastagabb ugye a hangzás, no meg érezhető az ős-Black Sabbath hatása is, de ez nemigen probléma itt. Feszes lüktetés, laza szerkezet, dinamikus játék és minden egyben is van. Nem kérdés, hogy hallani fogunk még róluk!
A finn CARDINALS FOLLY félig-meddig az old-school doom gyökereihez nyúl vissza, de ugyanúgy használnak epikusabb elemeket is a szerkezetben, ahogyan pagan black metal elemekkel is összeakadhatunk közben. Erre bizonyíték a korongon szereplő „Rasputin (The Mad Monk)” is. A bevezető téma után megszólal minden hangszer, az elején melodikus doom hangjegyekbe forrott muzsikát szólaltatva meg, majd egy középtempós, pagan black metal világban merülhetünk meg. Az északi jegyekkel bőven felvértezett darab se nem túl jó, se nem rossz, szimplán csak egy átlagos szám, de ha forrnak még, az még bőven hozhat egyedi hangokat, mert azért akadnak nagyon jó megoldások és ötletes részek is.
A svéd MATSUDO zenekaré a következő nóta, a kissé érdes, melankolikus hangulatfüggöny, ami a „Riff Hewn Alter” címet viseli. Nem is tudom hová lehetne sorolni ezt a lassú, sodró zenét, ami doom is, meg nem is, pszichedelikus is, meg nem is. Tele van lüktető energiával, ami szabadulni akar börtönéből – egyszerű hangokra épített hangulat-árnyjáték, ami tökéletes egységbe forrva menetel előre a sivatagon keresztül. Nincsenek kérdések, a némaság itt a válasz mindenre: elcsigázott hangjegyek karcolnak testükkel jelet a naplemente homokdűnéibe…finoman lejtenek a témák, majd jön a koszos áradat mindenhonnan, hogy azután visszazuhanjon újra az eszméletvesztett állapotba…és a kör nem zárul be még.
A kanadai SONS OF OTIS pszichedelikus „doom/blues” száma, a „The Truth” a következő a sorban. Kellemes hangok fonódnak össze a bevezető lebegésben – majd beüt a kissé haragosabb, de tempójában nem sokat változó erősebb rész, ahol az ének is effektezve szólal meg igazán. Jó az összkép, jó a felosztás a hangulati elemek között: teljesen kitöltött tér, még a suttogó narráció és a szinte transzcendentális atmoszféra is megfogható, persze pontosan ettől illékony az egész. Korrekt, karakteres zenét hallhatunk, nagyon jó megfogalmazásban.
Az amerikai banda, az ETHEREAL DIRGE furcsa, ambient/doom keveréke nem pusztán zenei kép, hanem a fájdalom suttogása, zuhanó angyalok sikolya, sötétség, sötétség, sötétség. A „There Will Be Blood” című szomorú szerzemény katartikus első képe a különböző módon félelmet kifejező narrációkból fakad, amely az alatta finoman feszülő ambient alapon nyugszik, és egyre erősebbé válik, egyre hisztérikusabbá, egyre feszültebbé. A beinduló zene lassú tempója, a súlyos témák dallamba olvadása egyszerű munka eredménye, de találó, és megfog ott, ahol kell, hogy magával vigyen ez a kissé túl egyszerű zúgás. A visszatérő fordulat sem szegi meg túlságosan a dinamikai összhatást, minden egyben szól, és szét van esve egyszerre, de ez benne a pláne.
A szintén amerikai HYPERION BLAST zenéje számomra nem hagyott nagyon maradandód, bár be kell valljam, hogy vannak benne ötletes részek, figyelemre méltó témák, hangulatok, de sajnos több benne a túl egyszerű, túl sablonos témavezetés, a csapongás, ami kissé megöli a dinamikát és a hangulatot egyaránt. A zenei tudással nincs itt baj, csak egyszerűen ebből a számból hiányzik az az erő, amire felkapja a fejét az emberfia. A „Tightrope” egyenes példája annak, hogy hogyan esik szét egy jól alakuló track szépen lassan menetközben a túlagyalás vagy épp a ki nem dolgozottság miatt.
A lemezben nem csalódtam, ahogyan úgy istenigazából egyik bandában sem: a DMA válogatása igazi gyöngyszem, amit érdemes beszerezni, főleg azért, mert ingyenesen letölthető, csakúgy, mint a sorozat többi darabjai is, amiről később még szót ejtünk egyenként.
Pont: 9
Tracklist:
MISTY MORNING-Astrosarcophagus
THROM-Babin Kuk
L’IRA DEL BACCANO-Don Bastiano
CHAMBER OF SORROWS-Guardians Of The Gate
BENEATH OBLIVION-Melancholia
THE HOUNDS OF HASSELVANDER-Pull The Switch
CARDINALS FOLLY-Rasputin (The Mad Monk)
MATSUDO-Riff Hewn Alter
SONS OF OTIS-The Truth
ETHEREAL DIRGE-There Will Be Blood
HYPERION BLAST-Tightrope
tölts le renfeteg DMA válogatást innen: http://www.myspace.com/doommetalunion
Nagyon költői lemezismertetés! Megyek és hallgatom. (Bár épp Insider-t hallgatok.) Magam is próbálkozom immár az ún egyszerű, ismétlődő riffek előállításával.