Itt van nálam a Shapat Terror albuma, a Mentés másként. A borító igen tetszetős, vannak rajta vicces képek a tagokról meg az összes szám szövege, nem is kell ennél több. Szerzői kiadás amúgy, mi is úgy kaptuk a Szabitól, a basszusgitárostól (aki egyébként a HAW zenekart támogatja éppen amíg Póbácsi szül -a szerk.), mert jó fejek.

Az első  két szám amolyan bevezetés, kerek, dallamos művek, de semmi durvulás. Aztán jön a „tárgyalás”, ahol már jobban kibontakozik a zenekar. Itt van mindjárt a Hetedik emelet, ami egy kellemesen beteg dal arról, hogyan vegyünk rá valakit, hogy kiugorjon a hetedikről. Félig bunkó nóta, de a refrénje nagyon slágeres, kérlelhetetlenül belemászik a fülbe. Nem véletlen, hogy koncerteken nagy kedvenc. Aztán jön az én kis kedvencem, az Egyikse, ez is remek dallammal indít. Itt említeném meg, hogy nagyon háklis vagyok az énekre, és itt kicsit erőltetettnek érzem, de nem zavaró egyáltalán. Olyannyira, hogy ez a kedvencem az albumról, mert elszállós, mégis feszes, és már megint fülbemászó. Mi jöhet még?

Három instrumentális szám, például, az igazi sztóner fajtából, amire koncerten lehet széttárt kézzel, csukott szemmel, sörrel a kézben dülöngélni. Főleg a rövidke Csigavonal elszállós. Ezek jól megágyaznak a Vágóhídnak, ami már kemény, szőrös motívumokat is mutat, itt már messze járunk az első két szám jólfésültségétől, s látá a rajongó, hogy ez jó. A másik kedvencem a Roza című szám, a szövege jellemzi talán a legjobban: „hömpölygő víz (…) tisztító tűz”. Aztán Lombhullás, mert egyszer mindennek eljön a vége, ez a szám valahogy szerintem a Hobbikert a város közepén párja, levezető jellegű, mintegy keretbe zárva a történetet. Kerek egész az album, jól szól, van benne durvulás, dallam, délies ízek. Könnyen befogadja az ember, csak aztán koncertre is járjon, mert ott mutatja meg igazán magát a Shapat Terror.

Shapat Terror honlap, myspace