Footer.hu szülinapi buli @Kék Yuk 10.02.26 2
Egy éves lett a Footer.hu, ennek örömére az INNI kollektíva legjava a Kék Yukba gyűlt, hogy szolid szódázással, és halk élőzenével ünnepelje a jeles eseményt. Azt est különlegessége a többekközt Bilnd Myself, Dalriada, és Turbo tagokból verbuválódott Vashenger zenekar első, egyben első búcsúkoncertje. Odabenn pár sor a buliról, és képek.
Az első fellépő a Fregath zenekar volt, korán kezdtek, viszonylag gyér közönség elött, nehéz dolguk volt, még nem melegedtek bele a buliba a nézők, pedig bulis, néhol punkosnak tűnő rockzenét játszottak.
Utánok következett a Shapat Terror, a világ legsztónerebb zenekara a szokásos minőségben játszotta az egyébként igenegyedi és fasza zenéjét. Egy ideje kinn az első album is, amiből a stonerrock.hu szerkesztősége is kapott egyet, úgyhogy ismertető nemsokára, stay tuned.
Aztán jött a Vashenger, látszott a zenekaron, hogy nem komolyból csinálják, laza, poénkodás volt az egész, akár a Shapatéknál, náluk is látszott, hogy nem azért zenélnek mert kell, hanem mert jó. A két AIC feldolgozés melett teljesen korrektek voltak a kevesebb mint egy hónap alatt összerakott saját számok is, a színpadi show pedig hibátlan volt.
A Nulladik Változat koncertje ezekután éles hangulati váltás volt, én nagyon szeretem a zenekart, kellemesen nosztalgikosak az olyan számok, mint a Fáradt utcákon, vagy a Baby rohanó. Korrekt koncert volt, akár a The New Seed 55 zenekaré, ők énekescsajos rockabillyt toltak. Sajna sem külsőségekben sem pedig zenében nem nyújtottak kiugrót, de kellemes bulit nyomtak őkis.
Utólag is hepibörtzdély fúter, INNIben tocsogó jópár évet még,
A képek pedig:

nem is az h puhák voltak, csak nem jött be nekik h a Vörösbe van. Szabolcs meg is fogta a pultot, hogy átviszi a kékbe
Köszönjük a cikket és dj-zést is - sajnálom h puhák voltak a népek és hazamentek kettőkor…