Igen szürreálisra kerekedett ez az este a Zappa Cafféban, tulajdonképpen a beszámolót is ez ihlette ezúttal, kevésbé a zene. Bár lehet negatívnak tűnhet a majd a vélemény, nem szeretném lehúzni sem a helyet, a szervezőket és zenekarokat pláne semmiképpen. Odabenn alvó technikus, kirabolt izlandiak, és banán. 

Eleddig csak kívülről ismertem a helyszínt (tilosazÁ korában is), amolyan puccos belvárosi kávézónak tűnt most, az ide szervezett programokat soha nem követtem figyelemmel, látatlanban furcsának tűnt tehát az itt egy post rock buli. Ámde élőben ritkán lát igazi izlandiakat az ember, tehát kihagyhatatlan is ugyanakkor.

Aztán kiderült, hogy a pincehelység ideális hely egy ülős postrock bulihoz, van színpad, hangcucc, fények, kanapék, szőnyegek, meg egy fura technikus arc, akit igen hamar elkereszteltek a zenészek “funny guy” nak. Az arc azzal nyitott az izlandi zenekar beállásánál, hogy szerinte túl sok a gitáros, ezért nagyon krrrzsssssss, frrrrrrrrr a hangzás, a basszusgitár miatt pedig a poharak meg csing csing. Mindezt a “yes”, “no” és “you have” kifejezések kizárólagos használatával adta elő. A nyelvi akadályok miatt pöttyet döcögősen, ámde igen vidám hangulatban telt a soundcheck, amit fokozott, hogy egyszercsak megjelent egy indiánnal kevert fiatal Vörös Istvánra emlékeztető fazon, aki telefonnal a kezében elordította magát, hogy “DÓRI”, mire mindenki a Rosa Parks -egyébként nagyjából 2 méter magas, és férfi-basszusgitárosára mutogatott. Valamit megbeszéltek aztán privátban, és a fura fazon elkezdte szedni a beugrót.

A vidám közjátékok után Digitális Hákonéknak szembesülniük kellett a magyar virtussal, fél óra sem kellett, hogy feltörjék az autójukat, ez természetesen beárnyékolta az estét. Egyébként igen pozitívan reagálták le, egymást vígasztalták, összeölelkeztek. Látszott rajtuk, hogy kevésbé élik stresszesen mindennapjaikat Izlandon. (Egyébként nem lett volna a tegnap este tegnap este, ha a helyi programfűzetben nem Izraelinek aposztrofálják őket)

Gondolom ennek is köszönhető, hogy némi csúszással kezdett a Rosa Parks, a hely méretéhez képest egyébként szépen gyülekező közönség elött. Innentől kezdve a zenekarokat magára hagyta Funny Guy, közölte, hogy leülne mellém aludni, ha megengedem. Aztán békésen végigmeditálta a technikai problémáktól nem mentes koncertekett, két cuki megnyilvánulása volt; mikor elkezdett recsegni Hákonék laptopja, és felébresztettem, közölte, hogy ez bizony benne van a zenében, mert ezek ilyen fura arcok, majd mikor szólt a csapat gitárosa, hogy a laptopnak “blackout”, akkor vitt nekik egy lámpát, amit a kompjúterre irányított.

Node milyenek is voltak a zenekarok. A Rosa Parks -azt hiszem-  két hosszú számot játszott, kb fél órában. Esszenciális postrock zenekar, szerintem semmi újat nem hoz a műfajba, inkább csak a klisékre építkezik, tartok tőle, ha ez így marad akkor nem nagyon lépnek túl a nyitóbanda státuszon. Ettől függetlenül teljesen vállaható, és jól összerakott produkció.

Nem volt probléma az idő rövidsége sem, mert az utánuk következő The Ills tulajdonképpen folytatta a Rosa Parks koncertjét. Ugyanazok a harmóniák, dallamok, ritmusok köszöntek vissza, a kisérletezős, zajos, disszonáns részeket meg lehalkította derék technikusunk. Pedig mikor egy egy ilyen téma előbukkant a ritmusszekció mögül akkor hallatszott azért, hogy itt több is történhetne a hétköznapi postrocknál. Mindenképpen pozitívum a fura külsejű gitáros arc, aki végigpoénkodta a bulit.

Ezután következett a Srafraenn Hákon, akik végre egyedibb ízzel tolták a bugit. Az egyébként egyszemélyes, alapvetően elektornikára épülő projekt most négytagúra bővült, három gitár, két ének, és egy basszusgitár (tudom ez hatnak tűnik, de a turpisság az, hogy a basszusgitáros, és az egyik gitáros énekelt). Igazi koboldzene volt ez, teljesen autentikusan repített el a gejzírek, északifény, többhónapos éjszakák, a manók és a pszihedélia világába; csengőbongó gitártémák, glitches, elektronikus dobalap, szép, folyós, andalító énekdallamok, sok zaj, kimért tempó szólt nagyjából egy órán keresztül. Ez a békés hangulat ugyanakkor hátrányára is vált a produkciónak, könnyű lett volna elszenderedni a zenére, álmunkban repülni egyet a bazaltmezők és vulkánok felett. Persze hozzájuk végképp nem illet volna a postrockos térdenállva gitározás, vagy derékból bólogatás.
Az este szürrealitásába bőven belefért az is, hogy két gitáros számonként kicserélte a lástzólag (és hallhatólag is) tökegyforma -csak színében különböző- hangszerét, majd teljesen áthangolta.

Egészében véve érdekes, tanúlságos este volt, szerintem nem bánta meg aki ellátogatott, úgy láttam volt is rendesen közönség, remélhetőleg lassan elvonul az átok a Bálványvér Booking feje felöl.

http://myspace.com/shakon

http://myspace.com/theillsmusic

http://myspace.com/rosaprks