A durva évvégi koncertdömping csúcsának ígérkezett ez a bécsi buli, a jelentős magyar rajongótábor azt hiszem súlyos elvárásokkal, és felvillanyozva indult Bécsbe, a műfaj talán legnépszerűbb zenekarát megnézni, akik -ha jól tévedek- sosem jöttek hazánkhoz ilyen közel. Érdekes tanulságok, vegyes érzelmek, és az eredeti számlista odabenn.

A közönség jelentős része itt is -akár a tavalyi prágai Down koncerten- magyar volt, méghozzá soksok olyan arc akiket sosem láttam itthon koncerten. Számtalan, azóta is megválaszolatlan kérdést felvetett ez, de a legfontosbbak; miért nem aktívak ezek az emberek az itthoni színtéren, és vajon miért pont a Clutch ami képes volt beférkőzni más szubkult izlésébe is (no nem mintha nem lenne elég fasza zene hozzá, de azért van egy rakás másik zenekar is)? Nekem nincs válaszom rá, a kommentekbe jöhetnek az ötletek.

A másik meglepetés a közönség volt. A magyarok hozták az itthon megszokott virtust, és a legendásan visszafogott osztrákok talán ettől vérszemet kapva kivetkőztek magukból, ezér a környékünk televolt csontrészeg és csontra beszívott, támolygó, okádni rohangáló, piát locsoló osztrákkal is, mitöbb egy masszív moshpit is kialakult a koncert második felére, és a pogó ezekre a számokra azért erősen a ló túloldala. Jól jellemzi a hangulatot , hogy pl a biztonságiak is feladták egy idő után a dohányosok hajkurászását.

Node nézzük mit nyújtottak a zenekarok az egyre sztónduló közönségnek!

A Kamchatka rengeteg gitárszólót. Pontosan azt a fajta zenét játszották amit fesztiválon délután, másnaposan a fűben ülve kell hallgatni 3 órán keresztül, számomra itt ez nem igazán volt meggyőző, kivétel az utolsó szám, amikor is csatlakozott Jean-Paul Gaster dobolni. Itt inkább koncentráltak a zenére mintsem az irgalmatlan szólókra, fasza is volt.

Ezután szerencsére nem kellett sokat várni a Kylesa-ra, a két dobossal, csaj hörgős/gitárossal fellépő post akármilyen metál arcok aztán gyorsan felébresztették a közönséget. Súlyos, pszihedelikus, törzsi zenét toltak, baromira illett hozzá a színes fénytechnika, füst, a pszihopata módon nyomuló dobos fazon egyszemélyes show-ja. A hangzás is rendben volt, csak a vokál volt csöppet halk, de nem rontott az összhatáson. A legjobban, a 40 perces koncert végén elődadott Pink Floyd szám, a Set the Controls for the Heart of the Sun post-stoner feldolgozása tetszett. Ez volt az első igazi katartikus élmény aznap este.

És sajnos az utolsó is. Nem mondom hogy rossz volt a Clutch koncert, de sajnos azt sem, hogy kizárólag azért csalódtam, mert nagyon sokat vártam. Nem csak az volt a baj, hogy a lehető leglazább számokat játszották, hanem hogy azokat is minden élet nélkül. Nem volt benne a bugi a dalokban.  Öregurasan, rutinból zenéltek, persze teljesen profin, minden tökéletesen a helyén volt, de nem igazán éreztem hogy nekem játszanának. A Bakerton Group dalnál aztán majnem végképp elszállt minden reményem, ami ugyan a világ legjobb zenéje viszki mellé, dehát mégiscsak elmentünk egy másik országba megnézni a kedvenceink eredeti zenekarát.
Aztán szerencsére összeszedték magukat Fallonék, és a kb másfél órás műsor második felében előszedték a húzósabb dalokat, amire aztán igazán beindult a közönség, hogy aztán a végén egy hosszú jammeléssel zárják a bulit.

Egészében véve nem volt rossz a koncert, nem bántam meg az utazást sem, de sajnos nem ez lett életem, de még csak az év koncertje sem. A közönség nagyrészének reakcióiból ítélve nekik katarzis volt, de javaslom jöjjenek el nagyjából találomra bármilyen sztónerbuliba itthon, ha ez tetszett, nem lesz csalódás az sem.

Köszi Gabinak a számlistáért.