A cikk adatai

  • 31.10.2009
  • 03:59 DU.
  • asthring

Kongh, Khuda, Rosa Parks @Dürer kert, 09.10.26 3  

okt31

Az alig egy éve működő Bálványvér nem kevés kizárólag kiváló zenekart hozott el eddig nekünk, olyan neveket, mint a Rosetta, Nadja, A Storm of Light, és még sorolhatnám, ennek ellenére úgyérzem kevés érdeklődést kapnak ezek a bulik a közönség részéről, pedig pedig.. Az eddigi igen erős listára sikerült hétfőn egy újabb fasza koncertet felvésni; a Roadburn felsztivált is megjárt svéd Kongh mellett, az brit Khuda duoja, és a győri Rosa Parks játszott a Dürer kert kistermében. Ez utóbbi zenekar nyitotta a bulit, a post-rock romantikus vonalát képviseli a zenekar, szép dallamok, elszállós témák, kevés durvulás, azok is a megfelelő helyen, egyben volt a zene, minden téma a helyén volt, és minden téma benne is volt a számokban aminek egy valamirevaló postrock dalban benne kell lennie, de sajnos ennél semmi többet nem nyújtott a négy arc, de legalább egyikük sem játszott földön fekve. Összességében jó volt a kb fél órás koncert, jól is szólt.

Az őket követő Khuda lemezen nagyon nem tetszett. Túl minimalista, száraz, vontatott nekem, ezen a koncerten azonban ennek pont az ellenkezőjét hozta össze a két szőrös brit. Dob és gitár felállásban, vokál nélkül zenélnek az úriemberek, Tom Brooke gitáros samplerrel beloopol valami gitáralapot, és arra építkezik aztán a zene, ami egyébként komorabb, disszonánsabb, metálosabb mint a Rosa Parks. A két fazon teljes extázisban nyomta végig a bulit, Tom füstölőt is gyújtott, Steven Myles dobos, pedig alig nézett fel a hangszeréből, buddhista szerzetesre emlékeztetett, ahogy átszellemülve játszott. Sajnos ők is csak 40 percig maradtak a színpadon, és a hangzás itt már kezdett elszabadulni, jól szólt ugyan, de egyre hangosabb lett, jóval átlépve az élvezhető határt.

David Johanssonék morcos vikingként vonultak a színpadra, oszt nekiláttak hang-mocsárrá változtatni a termet.
A Roadburn fesztivált is megjárt Kongh zenéjét leginkább saját szavaikkal lehet jellemezni; Six hundred and sixty six possessed Orange Amps under water, azaz 666 megszállott Orange erősítő a víz alatt. Nos most messze nem a víz alól szólt a zenekar, a korábban is már határokat feszegető hangerő tovább fokozódva még egy döglött lovat is felébresztett volna, sajnos kásává változtatta az Orange cuccok hangját. Kár érte, mert a zenekar brutális koncertet adott. A nagyjából egy óra alatt inkább a pörgősebb mármár blackmetalba hajló, súlyosabb számokra koncentráltak, de a kevéske elszállás, meg belassulás is nagyon a helyén volt.

Összességében példás buli volt, az összhatáson csak a hangzás rontott kicsit, ezen a koncerten nekem a Khuda volt a befutó, de ez minden bizonnyal csak hangulat kérdése volt.

Kongh @myspaceKhuda@myspaceRosa Parks@myspace, Bálványvér blog

Rosa Parks

rosa01rosa02rosa03rosa04rosa05rosa06rosa07rosa08rosa01rosa09

Khuda

khuda01khuda02khuda03khuda04khuda05khuda06khuda07khuda08khuda09

Kongh

kongh01kongh02kongh03kongh04kongh05kongh06kongh07kongh08kongh09kongh10kongh11

Flyingbride képei

Khuda

juc_khuda01juc_khuda02juc_khuda03juc_khuda04juc_khuda05juc_khuda06

Kongh

juc_kongh01juc_kongh02juc_kongh03juc_kongh04juc_kongh05juc_kongh06

Hozzászólások RSS-ben

E cikkhez 3 hozzászólás érkezett

  1. deadman deadman szerint:

    itt a link ahogy igértem az énfajta koncertbeszámolómról:
    http://kronosmortus.hu/node/20857

  2. deadman deadman szerint:

    jajaja…majdnem kiment a szürkeállományomból: az én beszámolóm is lassan elkészül, majd ha meglesz, valahogy becserkészem a linket ide, ha nem gond…:)

  3. deadman deadman szerint:

    Jó nagyot!
    Szerintem a Rosa Parks, a (számomra első) Szegedi bulijánál jobban szólt, mivel a komplett cucc ki volt hangosítva, így a dob is. Nekem jobban átjöttek a finom és súlyos részek zörejei, padlón fetrengései vagy épp pszihedelikus megszállotságai, épp ettől szólt kibasz jól a győri négyes. Én elégedett voltam velük. A Khuda nekem is jobban bejött élőben, felvételen valóban nagyon szárazan szólnak, de a koncert sütött a teljes átéléstől, mi meg fürödhettünk a beerősödő hangorkánban…:) A Kongh…én főképp őmiattuk mentem, és valóban egyetlen zavaró dolog volt csak a koncertben: iszonyatosan hangos volt, ami az élvezhetőség rovására ment. Mert ez a zene is pont a katarzisos és elszállós részek kellemes összehozataláról szól…bezony. Reméljük legközelebb:)

Szólj hozzá bátran!

* ezek kötelezően megadandók

stonerrock.hu is powered by WordPress and a modified version of  FREEmium Theme.
FREEmium developed by Dariusz Siedlecki / FreebiesDock.com. Customized by W.I.N.