A cikk adatai

Monkey Cave, Shapat Terror, Haw @ BAKI Klub Kávéház, 09.10.02 2  

okt11

Rég várt esemény következett be számomra, mikoris megrendezésre került a balmazújvárosi BAKI-ban a Stoner Night címen elkönyvelt buli.
Négy banda helyett csupán három érkezett meg a koncertre, ugyanis a BarBears formáció egyéb okok miatt kénytelen volt lemondani a bulit, de mellettük volt még egy - a BAKI-ban még soha nem látott fellépő - HAW és a már másodjára játszó Shapat Terror. Persze ne feledkezzünk meg a helyi Monkey Cave zenekarról sem.Az este nem kezdődött zökkenőmentesen. A Monkey Cave basszerosa még nem érkezett meg külföldi útjáról, így a koncertet igyekezett a zenekar minnél később kezdeni. Fél 11 környékén már a húrok közé csapott a banda. Eléggé kései kezdés volt, de szerencsére senki nem gondolta úgy, hogy haza kellene mennie. A Monkey Cave eltért progresszív zenéjükkel a másik két bandától, de ez senkinek nem okozott fejfájást, de sajnos fejrázást sem. A közönség mintha félt volna a zenekartól, tisztes távolságból figyelte a koncertet. Az énekes Szabolcs hiába invitálta az embereket közelebb, senki nem volt hajlandó egy lépést sem előre lépni. Pedig sem a zenekarra, sem a hangosításra nem lehetett panasz. Sőt. Sokaknak az volt a véleménye - és nekem is -, talán ez volt a legjobb Monkey Cave koncert az utóbbi időkben, mind hangosítás ügyileg, mind a zenekar számait tekintve. A régi dalokhoz képest már egy picit egyszerűbbre fogták az újabb szerzeményeket, de ez nem jelentette azt, hogy minőségileg is rosszabb lenne. Inkább az ellenkezője. Nekem nagyon bejöttek az új számok. Sajnos fél óránál többet nem játszott a zenekar, dehát ez jár a kései kezdéssel.

Viszonylag hamar, az átpakolás után a második fellépő az egri SHAPAT TERROR következett. Mint írtam volt, ők már jártak itt egyszer, de közel sem volt olyan emlékezetes, mint ez a buli, a közönség mostmár közelebb merészkedett a színpadhoz.
Mondhatni a Shapat Terror vezető zenekar a műfajában Magyarországon. Dallamos, olykor súlyos sztóner zenét nem sajnálták a közönség arcába dorgálni. Az albumaikat annyira nem ismerem, de elhangoztak olyan számok, mint a Fénytörés, ami a nyitódal is volt egyben, vagy a Látomás az egész világ. A hangzásra itt sem volt panasz. Szemmel láthatóan a közönség is nagyon jól érezte magát. Néha felröppent egy-egy beszólás nevetést megelőzve. A zenekart az utolsó szám után még sikerült visszainvitálni a színpadra.

És végül… eljött az idő, amikor számomra legjobban várt zenekar, a HAW lépett színpadra. Makó Dávidnak és Binder Gáspárnak nem volt új a BAKI színpada, hiszen korábban a Stereochrist keretein belül már játszottak nálunk. Ahogy álltam a színpadnál bólogató fejjel, azon gondolkoztam, hogy a fenébe lehet ilyen jó zenekart összeverbúválni. Dávid előző zenekara is valami iszonyat jó volt, de a HAW talán még a Stereochristot is túlszárnyalja. Kicsit korai még ezt mondani, de a HAW csakhamar be fog kerülni az olyan underground arcok köztudatába, akik szeretik az efféle muzsikát. A számok dallamvilága csak úgy mászik az ember fülébe. A másik dolog, ami megfogott, az a hihetetlen dinamika, amit Dávid ont magából a közönség felé. Persze ez igaz a többiekre is. Az est egyik fénypontja számomra talán az volt, mikor Dávid bendzsót vett a kezébe és megszólalt az All Good All Fine című nóta.

Összegezve az estét, szerintem nagyon jó buli volt. A zenekarok közvetlenek voltak. Makó Dávid megajándékozott egy kitűzővel és Shapat Terrorékkal is beszélgettem egy jót. Szeretem az olyan zenekarokat, akikkel el lehet hülyülni a koncertek után. Ami plusz dolog volt, hogy a zenekarok szinte záróráig a klubban voltak és élvezték (vagy nem) a koncert utáni bulit.

Hozzászólások RSS-ben

E cikkhez 2 hozzászólás érkezett

  1. Karantenbass Karantenbass szerint:

    Szép lett Robi és a Haw valóban fasszal baszott! Jó lenne már egy nagylemezféleség tőlük!

  2. Gabo Gabo szerint:

    :) nah csak összejött ez a cikk:)
    egyébként csak megerősíteni tudom a leírtakat és kb. szó szerint ugyanúgy éreztem a HAW-al kapcsolatban fasza volt nagyon!
    Robi jók lettek a képek főleg az utolsó micsoda szellemjárás kész műalkotás:)

Szólj hozzá bátran!

* ezek kötelezően megadandók

stonerrock.hu is powered by WordPress and a modified version of  FREEmium Theme.
FREEmium developed by Dariusz Siedlecki / FreebiesDock.com. Customized by W.I.N.