Axióma: Chris Goss énekes-gitáros nélkül feltehetően nem létezne ma az a stílus, amit sokat „stoner rocknak” vagy „desert rocknak” neveznek. Műfajteremtő atyaúristen a bácsi, és mint ilyet, legtöbben producerként ismerhetik. Olyan zenekaroknál bábáskodott a stúdióban sokat, mint a Kyuss, a Queens Of The Stone Age, vagy éppen a kísérleti elektronikát nyomató U.N.K.L.E. Egyébként meg néha-néha csinál egy lemezt folyamatosan változó felállású zenekarával, a Masters Of Reality-vel. Például idén is csinált egyet. Sőt, valójában ez az egy kettő.
A duplalemez két, különálló borítóval jelent meg. Az első korong „Pine” névre hallgat, ami magyaul fenyőt jelent. A fenyő eléggé rock dolog, hiszen szúr, ragad, és mégis mindenki szereti, sőt, karácsonykor még a lakásba is beviszik, hogy mindenféle színes dolgokat ráaggassanak. A kezdő dal egyből egy visszatekintés is a „Gossfather” eddigi zenei munkásságára: kapjuk a tipikus desert rock-hangzást, Q.O.T.S.A. – féle robotrockos, monoton fő riffet, minimál, de erőteljes dobolással, ami, ha nem lenne ilyen primitív és ilyen bika, teljesen üressé tenné a dalt. És mindezt megkoronázza Chris Goss elsőre felismerhető, szerény, ámde határozott hangja. Az első refrén akkora Beatles, mint a ház, a második pedig totálisan Kyuss. Bezony, ezen a dupla albumon a mester egyszerre engedte át magát az eddig is nyilvánvaló hatásainak (hetvenes évek pszichedelikus rockja, proto-punk és korai art punk zenék, Beatles, Led Zep, stb.) és azoknak a hatását, akikre ő hatott (remélem, sikerült teljesen összezavarni a kedves olvasókat). Ennek megfelelően a második dalban (Absinthe Jim And Me) a samplereket U.N.K.L.E. kezeli. Egyébként is domináns szerepet visz a duplacédén a sok effekt és szinti. Nem kell megijedni, természetesen még mindig rákendrol a zene, azonban az agyasabb fajta. A Pine legtöbb dala eléggé kísérletezős, például a Worm In The Silk a korai elborult Pink Flyodot ugyanúgy eszüknbe juttathatja, mint a King Crimson némely dolgát.
Ki nem találják: ez a Pine lemez borítója!
Az Always rockosabb, jópofa, ironikus szöveggel és húzós vibrálós blues-szerű témával. A Johnny’s Dream pedig teljes elszállás. A második, „Cross Dover” címre keresztelt lemezen inkább az olyan, szinte már rockabilly-s, egyszerű, de nagyon eltalált dolgok találhatóak, mint a Rosie’s Presence, ami egyben a lemez talán legnagyobb dala is. A Testify To Love az egyetlen súlyosabb dal, doomos témával, amelyet remekül ellenpontoz Goss finom éneke. A záró Alfalfa pedig egy, szinte már dzsesszesen szétesett, 12 perces lebegés: remekül eltalált jammelés, a space rock klasszikusok stílusában.
Sokszor érdemes meghallgatni ezt a lemezt, el lehet benne mélyülni, mindig újabb és újabb dolgokat felfedezni. Megállja a helyét a korong a Masters’ klasszikusok mellett, sőt, talán egy-két nyitottabb Queens-rajongó is elkaphatja a dolgot.
Masters Of Reality: Pine/Cross Dover, Brownhouse label, 2009
http://www.myspace.com/mastersofrealityofficial
legutóbbi hozzászólások