Szakítások és visszatérések a gyökerekhez

2009. július 2. csütörtök
By

Srég, a Harvester és az Igor énekese, az utóbbi zenekarból távozott, mivel az Igor mást, és máshogy szeretne csinálni, Vinszent pedig a Harvesterben nem gitározik már.

Szabó Péter, azaz Póbácsi a következőket mondta a szakításról, és a terveikről:

“Valójában ez hármunk (Marci, Ördi és én) döntése volt. Nagyon szerettünk Sréggel játszani, de már azelőtt, hogy beszállt a zenekarba, olyan számokat írtunk, amik szinte instrumentálisan is megállják a helyüket. Az utóbbi időben egyre inkább úgy éreztük, hogy “a kevesebb néha több”, tehát meg akarjuk ritkítani azénekeket. Legnagyobb sajnálatunkra a közös zenélés is felszabadultabban ment mostanában hármasban, mint vele, így fájó szívvel ugyan, de megszületett az a döntés, hogy nélküle folytassuk a zenekart. Így tehát visszatérünk az eredeti felálláshoz, azaz újra Marcival váltva fogunk énekelni. Nem lesz könnyű feladat, de szerencsére Makó Dávid segíteni fog az énektémák kidolgozásában (a félreértések elkerülése végett megjegyezném, hogy a zenekarba nem száll be). Bízom benne, hogy végeredményben ütősebb lesz így az összhatás. A zenei vonal komolyabban nem fog változni – leszámítva a korábban említett változásokat. Srégre visszatérve szerencsére (nem a legjobb körülmények között ugyan, bár ilyen esetben azt hiszem nincs optimális szituáció) meg tudtuk beszélni a dolgot és barátságban váltunk el egymástól. A döntésünk nem személyes ellentéteken alapult. Ezúton szeretném megköszönni neki a közös munkát és a legjobbakat kívánni neki a továbbiakban. Ezen felül igyekszünk minél előbb szétszedni és újra összerakni azénektémákat, hogy amint lehet, újra koncertképesek legyünk.”

Végül pedig a grándbréking nyúz, A Wall of Sleepből nemrég kiszállt Holdampf Gábor zenekart tervezget a Neck Spraines Janó Misivel, Bánfalvi Sanyival, ééés.. Hegyi Kolossal a Stereochristból. Nem várt fordulat…

Igor @myspace, Harvester @myspace, Srég blogja, Stereochrist @mysapce, Wall of Sleep @myspce, Holdampf Gábor @myspace

Tags: , , , ,

7 Responses to Szakítások és visszatérések a gyökerekhez

  1. avatar
    barna-wos on 2009. augusztus 3. hétfő at 16:47

    Sziasztok!
    A találgatásokat látva úgy érzem, kicsit megkésve ugyan, de hozzá kell szólnom ezen fórumhoz.
    Mint Ti is tudjátok, a Wall of sleep éves szinten minimális koncertet ad. Ez nem azért van, mert nem szeretünk játszani, csupán a lehetőségeink korlátozottak. Emellett a csapat tagjai így különböző egyéb formációkban is zenélnek. Sajnálatos módon Gábort ez a tény valamiért frusztrálja, ezért többször összeszólalkozott az amúgy tökéletes egységet alkotó zenekar tagjaival és úgy döntött, hogy kiszáll. Most új csapaton kezdett dolgozni, mint az a fenti hírből is kiderül, megkérdőjelezve ezzel a Wall of sleep iránti lojalitását. Továbbá érdekes dolog, hogy olyan tagokkal állna össze, akik szintén játszanak más-más bandákban.
    Hallgatóságunkat azzal tudom nyugtatni, hogy a WOS nem lehetetlenül el, töretlenül nyomulunk tovább a doom palettáján, ahogy tettük eddig is. Elöljáróban annyit árulhatok el, hogy a közeljövőben egy új énekessel próbálunk és ha minden jól alakul, elkezdjük az új album felvételeit 2010 első felében. Addig is kitartás! Találkozunk a koncerteken!
    üdv:barna

  2. avatar
    jaymz on 2009. július 8. szerda at 07:11

    Aha…már csak az érdekelne, kire céloz. Amúgy nagy kár, mert mostanában kezdett beérni a WOS -legalábbis szerintem. Azért érdekes, hogy a Stereoval milyen párhuzamosan fut az életpálya…egypetéjű ikrek :)

  3. avatar
    nepi on 2009. július 7. kedd at 23:13

    Érted, na. :]

  4. avatar
    asthring on 2009. július 7. kedd at 23:11

    szerintem több az mint kettő :D

  5. avatar
    nepi on 2009. július 7. kedd at 23:09

    Mindenesetre érdekes – és mindenképpen kétoldalú – dolgok ezek.

  6. avatar
    asthring on 2009. július 7. kedd at 23:08

    A mötál hammernek azt nyilatkozta, hogy nem hajlandó olyan zenekarban játszani, aminek van olyan tagja aki a másik bandájában lát nagyobb perspektívát, és a wos csak másodlagos, ezáltal ellehetetlenítve ez utóbbit.

  7. avatar
    jaymz on 2009. július 7. kedd at 19:19

    Azt lehet tudni, hogy miért szállt ki Holdampf mester a WOS-ból?

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*