Nagyon erős ez a nyár koncertekben, s szinte minden műfaj kedvelője találhat most olyan fellépőt a hosszú és impozáns listában, akire már régóta várt. A Dürer kert kistermében június 21-én a drone-,  poszt-metal, poszt-rock szerelmesei találkozhattak nagy kedvencükkel, a philadelphiai Rosettával. A jól fésült bölcsésznek tűnő (és egyébként is tanár) Michael Armine bandája a City of Ships nevű formációt hozta magával az USA-ból, és Európában csatlakozott hozzájuk az inkább metálban mozgó, engem legnagyobb kedvencemre, a Neurosisra emlékeztető, visualra is komoly hangsúlyt fektető Blindead. (Hozzáteszem, hogy mindegyik fellépő a metált ambient elemekkel keverő, kísérletezős vonalról érkezett).

Szokásomtól eltérően nem szándékoztam „véletlenül” lekésni az előzenekarokat. Elsőként a City of Ships lépett a színpadra, és kellemesen, de nem túlságosan maradandóan alapozta meg az este hangulatát. Viszonylag rövid programjukban betekintést nyerhettünk elszállós, tiszta énekkel operáló, progresszív, poszt-rockjukba.

Blindead

Nem ismertem a Blindead nevű lengyel bandát a fellépés előtt, csak néhány videót néztem meg róluk, ami alapján viszont tökéletesen megbizonyosodtam arról, hogy egy percet sem akarok kihagyni a produkciójukból. Kiállásukat, hangzásukat tekintve is elütöttek a másik két formációtól. Két gitárral tolták, és ez súlyosabb, vaskosabb, karcosabb (mondhatni metálosabb) megszólalást eredményezett. Az énekes felváltva hörgött és üvöltözött, nem túl látványosan, de nagyon passzentosan. Közben pedig kifejezetten élvezetes, egyszerű, fekete-fehér vetítést is prezentáltak. A legkellemesebb élmény talán új albumuk húzódarabja, a Symmerty volt, amely igen erőteljesen szólalt meg élőben. Addig, amíg esély sincs arra, hogy a Neurosis hazánkba látogasson, határozottan kellemes pótlékként szolgáltak. Bőven beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, olyannyira, hogy eldöntöttem, mindenképp megismerkedek a munkásságukkal, és hazafelé, már mint Autoscopia/Murder in Phazes című albumuk büszke tulajdonosa bandukoltam, amiről aztán alig bírtam leszakadni a hétfői hajnalban.

Nem túl hosszú átszerelés után színpadra is lépett a főattrakció, a Rosetta. Armine teljesen őrült. Lazán bólogató basszera és elmélyülten pengető gitárosa között egy betépett vadállatként mozgott, folyamatos interakcióban volt a közönséggel, akik közé bemászott, s akiket be is húzott a színpadra, vagy épp kezükbe adta mikrofonját, ha éppen ahhoz volt kedve. Néha a laptop mögé állt, máskor pedig a lelkesen headbangelő srácok fejébe, hajába kapaszkodott.

Armine

Természetesen megkaptuk a szokásos frontemberi jófejkedést is, miszerint rájuk odaát, a kis lyuk klubokban olyan húsz ember kíváncsi átlagosan, itt pedig azért voltunk páran, meg pörögtünk is rendesen. Látszott, hogy tényleg meghatódott, s erre az érzésre a közönség is ráhangolódott.  Az összhatás pedig egyszerre volt kaotikus, elementáris és atmoszférikus. Az egyik pillanatban még pszichedelikus űrutazásra invitáltak, egy lélegzetvétellel később pedig már döngöltek is a földbe a súlyos sludge-riffek. Elsősorban a Wake/Lift albumról játszottak. Különös, hogy ez az első „ránézésre” otthon-hallgatósnak tűnő zene mennyire erősen és hatásosan tud megszólalni élőben. Elképesztően intenzív élményt volt. Hozzáteszem, erre számítottam, nem csalódtam, bőven megkaptam, amit vártam. A nyár egyik legszebb estéje volt, nemcsak zenei szempontból, de valahogy mélyen megérintett az egész, az egység, a barátság különös, szép érzése, ami konstas mosolyt csalt az arcomra, s úgy tűnt nem csak az enyémre.

Külön köszönet egyébként a szervezőknek, akik ezeket a bandákat elhozták nekünk. Komolyan mondom, hogy elég nagy fehér foltokat sikerül lassacskán szürkére satírozni, és ez tényleg mindenkinek jó.

City of Ships honlap, myspace, Blindead honlap, myspace, Rosetta honlap, myspace