Talán nem túlzás a kijelentés, hogy az idei év egyik legjobban várt eseményén vett részt, aki kedden ellátogatott a Petőfi Csarnokba. A két legendás zenekart egy estére összeereszteni kezdettől fogva jó ötletnek tűnt – hogy mennyire, az azt hiszem, mindegyik koncert hangulatában láthatóan tükröződött -, még annak ellenére is, hogy alapjában véve különböző stílusokról van szó.
Előre elhatároztam, hogy a Sunday Fury-ról nem fogok lekésni, aztán persze részben mégis sikerült; ebből is látszik, hogy a nagyobb szabású koncertek esetében – egyébként nagyon helyes módon – idehaza is kezdik komolyan venni a pontos kezdést. A váci illetőségű zenekart pár hónappal ezelőtt láttam utoljára élőben, azóta a leglényegesebb változás, hogy végre megjelent a második lemezük (Men From The Grey Town a címe, de erről majd később, bővebben), így a félórás programjukba is vegyesen válogattak a két album dalai közül. Furcsa volt – azt hiszem, önmaguk számára is – ekkora színpadon látni őket, és bár a túlzott mozgást alapból ellehetetleníti az énekes/gitáros Márkus Levente nyakában lógó gitár, kicsit hiányoltam azt az intenzitást tőlük, amit a dalok magukban hordoznak. Ennek ellenére úgy gondolom, jó választás volt őket felkérni élőzenekarként, kifogástalanul hozták a tőlük megszokott színvonalat. És mivel Sunday Fury koncert (remélem) nem telhet el Save At Last nélkül, elégedett mosollyal nyugtáztam, hogy most sem maradtam le róla, az új számok pedig legalább olyan ígéretesnek tűntek, mint a korábbi First album dalai.
A Voivod-ot korábbról nem nagyon ismertem, de kellőképpen kultikus névnek számít ahhoz, hogy egyrészt szégyelljem is magam emiatt, másrészt hogy az előbbi okból kifolyólag kötelező jelleggel végignézzem a koncertjüket. A kanadai zenekar már akkor együtt zenélt, amikor én még csak gondolatban sem léteztem, és sajátos, leginkább „sci-fi” jelzővel illetett thrash metaljukkal számos – most már ugyancsak nagy névnek számító – bandára gyakoroltak hatást annak idején. Nem kellett hozzá sok idő, nagyjából két-három szám elegendő volt hozzá, hogy elnyerjék a bizalmamat, ami leginkább a tagok kiállásának volt köszönhető; egész egyszerűen egy jófej, még mindig lelkes zenekar képe jött le, példaértékű hozzáállással a mai napig.
Nehéz lenne konstruktívan írni egy olyan koncertről, amit lényegében az első számtól az utolsóig végigüvöltöttem (az, hogy helyenként a szövegeket sem tudjuk pontosan, ez esetben ugyebár elhanyagolható tényező), de mivel úgy alakult, hogy most láttam először a Down-t élőben, talán megbocsátható a dolog. Az európai turné előző állomásairól már kiszivárogtak számlisták, így nagyrészt lehetett tudni, mire számíthatunk, ennek megfelelően kezdődött a program a Hail The Leaf-fel. A Lifer volt az a pont, ahol igazán felvette a fonalat a termet nagyjából kétharmadáig betöltő közönség, és bár én ezalatt elővigyázatosan hátráltam inkább néhány sort (az előző két szám harci sebeit azóta is viselem magamon), még mindig bőven lelkes arcok között találtam magam. A zenekar kétségtelenül jó formában volt, Anselmo a koncert nagy részét a színpad előtti mélynyomókon állva vezényelte végig, és láthatóan Kirkék is élvezték a bulit. Sajnáltam, hogy kimaradt a Temptations Wings vagy a Ghosts Along The Mississippi, volt helyette viszont There’s Something On My Side, On March The Saints, meg persze a két elmaradhatatlan sláger a ráadásban. A legemlékezetesebb néhány perc azonban egyértelműen a Bury Me In Smoke volt, amikor is váratlanul felbukkant a színpadon a Voivod-énekes Snake egy korsó sörrel a kezében, halálos nyugalommal rágyújtott Anselmo mellett, majd ott termett a két zenekar egész legénysége, és közösen végigjátszották a dalt. Hatásos befejezés volt, nem is kell ennél több.
A fotómasinát ezúttal otthon hagytuk, ugyanakkor sokan tevékenykedtek helyettünk is, érdemes ez ügyben nézegetni többek között a zajlik.hu-s Down és Voivod fórumot, ahol a képek mellett videókat is szép számmal találhattok.
Down tracklist:
Hail The Leaf
The Path
Lifer
New Orleans Is A Dying Whore
Lysergik Funeral Procession
On March The Saints
N.O.D.
There’s Something On My Side
Beneath The Tides
Eyes Of The South
—
Nothing In Return (Walk Away)
Stone The Crow
Bury Me In Smoke
Valóban csodás… :) és mliyen jó így visszanézni -különösen, mert a koncert végére már sikerült kikapcsolnom a szürkeállományt, így elég pszichedelikusak az emlékek. De ez így helyes..:) nagy show volt!
http://www.youtube.com/watch?v=dxH1KKMIJnQ
Na hát ez valami egészen gyönyörű. :)