Desert Sound III 1
Dupla lemezes válogatás tölthető le ingyen és bérmentve a perkele.it oldalról. A lelkes olasz fiatalok által szerkesztett oldal sajátjaként jelentette meg immár a harmadikat abból a kiadványsorozatból, ami az olasz színtért kívánja bemutatni. Az oldal tematikájához illően a lemez tartalma is sokszínű: pszichedélia, stoner, klasszikus és keményebb rockzene, doom és még néhány más stílus is található rajta ismertebb és kevésbé ismert zenekaroktól. Magát az albumot ezen a linken találjátok, hivatkozással az összes bandához, aki az albumon szerepel.
A dalok mindegyike angol nyelven szólal meg, így a nemzetközi közönség számára is könnyen emészthető mindegyik. Én személy szerint mondjuk kifejezetten örültem volna néhány olasz nyelvű cuccnak, de így jártam. Változatos a színvonal a lemezen, egyik-másik zenekar épp csak hozza a megkövetelt szintet, mások kellemesen hallgatható, már-már slágergyanús számot tettek a lemezre, míg megint mások kiemelkedő teljesítményt nyújtanak. A keverés és a technika itt-ott amatőr, de ezt simán el lehet nézni, ha egy ingyenes, lelkesedésből készült anyagot hallgatunk, ráadásul nem is zavaró különösebben.
Személyes kedvenceim a lemezen: Black Rainbows (kásás, nyers stoner), Grand Sound Heroes (sivatagi utazás), Evilgroove (szarul szól, de tökös, stonerféle), Gum (szarul szól, pontatlan is, de sludge a javából), Doomraiser (doom opus fuvolával), Thomas Hand Chaste (dühös doom a kút mélyéről), Gandhi’s Gunn (kocsma doom/stoner), Ex (modernizált doom), Cosmotron (140mph stoner, ronda), Lip Colour Revolution (popstoner, de jó), The Brain Washing Machine (dallamos metálos zajos), Zippo (ugye nem kell bemutatni).
Az erős közepes kategóriába tenném: GodWatt Redemption (lassú motoros-rock), Bretus (kiabálós, elkeseredett rock) az Electric Swan (bugis űrrock), Oak’s Mary (csajozós űrrock), Ira del Baccano (instrumentális lendület), Three Eyes Left (zajos stoner), Space Paranoids (dühös űrutazás bukkanókkal), Tom Bosley (színvonalas rock), Loud Nine (gitározós-dobolós hallgatható), Montezuma (Orange Goblin light), Alcoholic Alliance Disciples (dallamos kuszaság, de vannak benne jó elemek). Míg simán hanyagolható: Mad City Rockers (rádióbarát utazós rock), Misty Morning (klisés doom), Teverts (unalmas repülés), Atomic Workers (pszichedélia kellemetlenül rózsaszín énekhangal), Sesta Marconi (metál hárdrokk nekem).
Színes és érdekes az olasz stoner széna, ez jól látszik a 28 tracket felvonultató vállalkozásból, bőven van ott élet, ráadásul a rokon műfajok is képviseltetik magukat. Jó pár színvonalas, izgalmas szám van a lemezen és kevés olyan, amit ugrattam a lejátszóban, szóval aki egy kis kitekintésre vágyik és kíváncsi rá, hová lehet a nagy példaképek nyomdokain eljutni, tegyen egy próbát a lemezzel.

Ezt én is ajánlom, éppen a napokban hallgattam meg.