End of Level Boss

2009. május 7. csütörtök
By

A nehezen behatárolható, ám egyedi ízű zenét játszó brit banda csak úgy illeti zenéjüket, hogy “Kyuss meets King Crimson”. Érdekes, mi? Gyere és járj utána!eolb

Már csak azért is érdekes, mert a riffek a Voivod-ra hajaznak, de sokkal agyhúzósabbak és nem lehet azt mondani, hogy nyúlás. A számok tematikája elszállós és hideg, valóban egy gépezetet juttat az eszünkbe, ami döngöli a ritmust az agyunkba. Plusz ezt az érzést megtoldották azzal, hogy a témákat matekosan széttördelték. A dallamok sokszor progresszív módon maguktól hömpölyögnek,  az embert egyfajta nyugtalanság fogja el. Továbbá erőteljes pszihedelikus hatást érnek el disszonanciával és torzítással.  Az egyetlen gyógyír a jammelésre hasonlító riffek és a tiszta, kicsit grunge-os, kicsit stoner-es vokál. Ez húz vissza a foteledbe.  Egyáltalán nem bulizene, bár egy koncert nagy élmény lehet. Bő egy hónapja jártak Bécsben.

A tagok nagyrésze több zenekart is megjárt már. Két albumuk jelent meg, a debüt album 2005-ben Prologue, majd a rá következő sorlemez 2007-ben az Inside the Difference Engine címmel. Mindkét album teljes egészében meghallgatható a last.fm-en.
Következő lemezük felvételét nyárra tervezik, kiadójuk szintén az Exile on Mainstream lesz.
Érdekességképpen  a hellridemusic.com-os fórumukon van egy EOLB whisky! topik.

End of Level Boss @ last.fm
End of Level Boss @ myspace
End of Level Boss @ homepage

Tags: , , , ,

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*