A zenekar története a hivatalos biográfiájuk szerint úgy kezdőik, hogy 1990ben elköltöztek Pennsylvaniaból San Franciscoba, hogy újraélesszék a trú metál szcénát. Ebből mindenesetre kiderül, hogy nem fiatal arcokkal állunk szemben, a zene amivel e nemes célt megvalósítani szándékoztak nem más mint igazi ős-doom, leginkább Saint Vitus, Obsessed, és persze a Trouble, Candlemass, és Black Sabbath nyomában haladnak, és valóban nem kevés igaz metál érzéssel.

Slough Feg - Ape Uprising
Mike Scalzi hangja, és énektémái abszolút Wino mestert juttatták eszembe, a lassabb témák néha megtévesztésig Saint Vitusosak, a gyorsabb számok pedig igazi hősmetál cuccok, erre nem tudok jó párhuzamot írni.
Egyik kedvenc számom az első track, a vicces című a The Hunchback of the Notre Doom, klasszikus csigalassú doom himnusz patetikus énektémával, dallamos ikerszólóval (ami egyébként megfelelve a sablonoknak minden számban hallható), kőegyszerű szerkezettel, és riffekkel, pont ahogy ezt a műfajt szeretjük.
A másik kedvenc a Shakedown at the 6 című dal, ami a Trouble gyorsabb számaira hajaz, megjegyezhető énektémával, húzós, fasza riffel. Ez sem túl bonyolult szám, de nem is kell annak lennie, bőven elviszik a jól használt doom és metal klisék.
Felüdülés mindenképpen egy ilyen lemezt hallani, egyáltalán nem korszakalkotó, de kuriózum azt hiszem. Habár az klasszikus heavy metal nem a kedvencem, néhanéha lemegy ez az album majd nálam.

legutóbbi hozzászólások