5 év után megjelent a kultikus japán doom zenekar harmadik hivatalos albuma a Houses of the Unholy. A lemez követi az előzőek által meghatározott ívet, nem sokat változott a zene, tán icipicit kevésbé mocskos, zajos a hangzás, és bugisabbak a dalok, de ugyanaz a hetvenes évek insiprálta középtempós bugis hard-rock/doom mint a korábbi anyagok.
Church of Misery - Houses of the Unholy
A számokat most is sorozatgyilkosoknak dedikálták, a szövegek tematikája is ennek megfelelő, ezzel morbid kontrasztban van a mármár slágeres, dallamos, húzós, grooveos, merem állítani vidám rockzene. Ha zenekarokhoz szeretném hasonlítani mindenképpen meg kell említenem a Cathedralt, Sleepet, a Boris nem drone cuccait, esetleg a Blood Farmerst, és persze a Black Sabbathot, de sok stoner bandát is lehetne sorolni az Orange Goblin vonalról, vagy hangulatában a Spiritual Beggarst. Ennek ellenére a CoM stílusa mindenképp egyedi és azonnal felismerhető.
Az egyik kedvenc számom rögtön az első, az El Padrino, Adolfo de Jesus Constanzo nevű kedves úriembernek címzett dal, aki a nyolcvanas években volt hírhedt mexikói drogbáró, kultista, előszeretettel áldozott fel embereket a ceremóniáin. A kaotikus intro után megszólal egy esszenciális doom riff, nem bonyolítják túl a számot, nincs is rá szükség, a kis kiállások, téma variálások mindig időben érkeznek, hogy ne legyen unalmas. A szám második fele aztán tökéletesen megidézi a Sleepet a jammelős szólórésszel és a wahpedálos basszuskiállással.
A másik kedvenc a harmadik track, a The Gray Man című, természetesen a hírhedt pedofil kannibálról, a brooklyni vámpírról, Albert Fishről szól a dal. Ebben a számban van a lemez legzsírabb riffje, rockos, lendületes tempójú, érdekes ritmikájú, ez és a jól eltalált szerkezet, és hossz egészében véve a leghúzóssab számmá teszi az albumon.
Church of Misery
Hasonló szellemiségben sorakozik a hét szám a közel 50perces albumon, a legnagyobb baj, hogy túlságosan hasonlóban. Számomra mindig is az volt a zenekar legfőbb negatív vonása, hogy tulajdonképpen mintha egyetlen szám lenne az album, a trackeken belül néha nagyobb váltások vannak mint számok között, ha nem lenne szünet fel sem tűnne. Nem feltétlen a rosszul megírt dalok miatt van ez, sokkal inkább a hangzást hibáztatnám érte, ami annyira garázs, hogy a kása elmossa gyakran az igen jó témákat.
Ennek ellenére egészében véve jó ez az album, aki ismeri a Church of Miseryt nem fog csalódni, szerintem messze a legjobb japán banda ez. Éppen európában turnéznak egyébként, a legközelebbi helyszín Bécs, május 6.-án.
legutóbbi hozzászólások