Wall of Sleep, Slogan @KékYuk 09.03.28

2009. március 31. kedd
By

A korai magyar progresszív/alternatív/pszihedelikus metál szintér legmeghatározóbb zenekara volt a Slogan. Bár egy éve már lehetett híreket hallani miszerint újra aktívak a tagok, derült égből ért a meglepetés, hogy Slogan koncert lesz, méghozzá a Wall of Sleep vendégeként lépnek fel.

Méltatlanul kevés ember elött csúszás nélkül kezdett a zenekar, majdnem a feloszlás elötti felállásban. Valachi László énekes/billentyűs nem volt jelen (de egyébként dolgozik a zenekarral), helyette Horváth Endriske énekelt, gitározott és billentyűzött, Juhász Rob gitározott, Valachi Attila dobolt. Egy új tagja van a bandának, basszer poszton Kőrösi György.
Endrise sokszor hangsúlyozta az átvezető szövegek alatt, hogy ez egy kisérleti koncert, ezt lehetett is érezni, mint ahogy a 10 év kihagyást is, persze a rutin látszott a zenészeken, de az igazi lelkesedés talán nem annyira. Profin, jól zenéltek, Endriske poénkodott is eleget, azonban a jeget a műsor derekánál előadott közös szintetizátoros viccelődés törte meg. Innentől a közönség is felszabadultabban bólogatott, és látszólag a színpadon is jobb volt a hangulat, nomeg innentől kerültek sorra a zúzósab thrashesebb számok. Sok sláger kimaradt, a kedvenc Voluntary Swoont nem játszották, de rögtön nyitásnak volt Közel a horizonthoz, méghozzá magyarul, egyébként inkább a lightosabb elszállósabb számokat tolták, amit amúgy fasza hangosítás támogatott.
Remélem a kísérlet ereményesnek bizonyult, mert különleges, és egyedülálló a zenekar, nem nagyon ismerek olyat itthon aki így vegyítené a nem öncélúan technikás metált, a pszihedelikus témákkal, és durva thrash zúzással.

Sajnos a közönség nem gyarapodott jelentősen a Wall of Sleepre sem, ez rá is nyomta a bélyegét a hangulatra. Igazából én ezt a fajta zenét otthon, fülessel hallgatva, szövegekre odafigyelve élvezem, vagy koncerten nagy tömegben bólogatva, lökdősődve, sajnos ez a buli így elég fáradt volt nekem, lehet köszönhető ez a rövid hétvégének is, nem csak a gyér közönségnek. A zenekar persze ugyanazzal az erővel, és odaadással játszotta a számokat, mint mindig, Gábor szokás szerint végig a közönségbe hajolva énekelt, gyakran megénekeltetve a keménymagot, Sanyi sabbathista szólóira faszán válaszolgatott Balázs déliesen, de a körülméynek miatt ez csak egy újabb WoS koncert volt, legközelebb, ha nagyobb közönség összejön tuti lesz olyan hangulat mint a decemberi Yukas bulin, ami a tavalyi év egyik legjobb koncertje volt számomra.

Rob érzi Endriske énekel Endriske énekel Endriske riffel Endriske kapcsolatot tart a közönséggel A szintis nincs a képen György Rob
Balázs és a fények Sanyi zúz a füstben Veterán doomsterek Sanyi riffel Észak és dél Far away from sunrise Gábor Gábor átszellemül

slogan @ummagumma, Wall of Sleep honlap, Wall of Sleep @ myspace

Tags: , , , , , , , ,

One Response to Wall of Sleep, Slogan @KékYuk 09.03.28

  1. avatar
    balazs on 2009. március 31. kedd at 18:26

    Én is örültem, amikor megláttam, hogy lesz Slogan, tizenpár évvel ezelőtt szerettem, és akkoriban nem tudtam eljutni rá. Nagyon vártam a koncertet, és azt egyáltalán nem mondom, hogy csalódtam volna, de azért nem volt teljes az örömöm, pont az ének (az eredeti énekes hiánya) miatt, azért ez úgy lett volna teljes, ha nem is volt rossz, amit Endre csinált, azért azt valljuk be, hogy nem is volt az igazi. És ami a legnagyobb szívfájdalmam volt, az az, hogy a szövegek nagyrészt magyarul szóltak, én meg ugye az angolhoz vagyok szokva a felvételek alapján. Zeneileg viszont teljesen rendben volt, az elején lehetett talán érezni egy kis bizonytalanságot, “szétszórtságot”, de a végére ez elmúlt, jó hangulat lett. Nagyon remélem, hogy látom még őket a közeljövőben, és akkor már eredeti énekessel, eredeti szövegekkel.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*