A cikk adatai

Shapat Terror @After Music, 09.03.26. 0  

márc28

A méltán népszerű Rémálom a Nyár utcában programsorozat keretében ejtették turnéjukon útjukba Budapestet a Shapat Terror tagjai. Előzenekaraik voltak: a szlovák Alea iacta est és a budapesti Vostok Room. Utóbbi már játszott, mikor megérkeztem, méghozzá nem is sokat. Mint kiderült, a lakók parája miatt korán be kell fejezni, ráadásul a koncertek után is csendesen szólhat csak a zene. Így lehetett, hogy alig tíz óra után már Shapat Terrorék is letették a gitárt, holott máskor bőven tizenegy utánig lehet játszani. Ennek a kurta-furcsa rövid koncertpárosnak a rövid bemutatója következik néhány képpel. Instrumentális metálnak nevezhető zenét játszik a Vostok Room, mely engem sajnos énekhang hiányában nem tudott megfogni. Belehallgatva annyit konstatáltam, hogy közönség akadt bőséggel, ment is itt-ott a bólogatás a pörgős gitárjátékkal és erőteljes ütemekkel jellemezhető zenére. Első hallásra nem tudtak megfogni a dallamok, hogy marasztaljanak, hiába játszottak ügyesen a srácok. A számok valahogy hosszúnak tűnnek, mintha tovább nyúlnának az érdeklődésem felkeltésére fenntartott buffer határán, amit a fáradtság elég kicsire hagyott aznap estére. A myspace-es oldalukon meghallgatható demó anyaga egyébként meggyőző, van benne fantázia, ügyesen kombinálja a kicsit progresszívabb témákat a mhűvészkedéshez képest földhözragadtabb hangzással és nyers erővel. Talán legközelebb.

A Shapat Terrort már nem először láttam, annak idején teljesen botlottam beléjük még a 2007-es Szigeten. Egyértelmű volt, hogy látni kell őket újra, meg aztán majd még máskor is, hosszabb programmal. Most a rövidre szabott idő kapcsán valahogy úgy éreztem, hogy nem engedték ki kellőképpen azokat a lovakat, amik egyébként irdatlan erővel bírják húzni ezt a négyesfogatot. Pedig minden adott, csupa remek dal, amiknek számomra külön előnye, hogy magyarul szólalnak meg. A koncert alatt fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy mennyire más is így az ének, mint az angolul játszó magyar együttesek esetében. Valahogy dallamosabb, tartalmasabb, hosszabb az egész, a pörgő, kötött ritmusok ellenére is van benne némi csúz. Nem vontatott vagy lassú, egyszerűen csak más, mint a feszes angol szövegek. Bár a hangosítás messze volt a tökéletestől (vagy csak én álltam rossz helyen), de a basszeros Miki hangja valahogy dobott az amúgy sem unalmas dalokon. Kifejezetten kellemes volt a koncert tehát, még ha kívánta is a szabadtéri színpadot a hozzátartozó lökdösődő első három sornyi rajongóval.

Shapat Terror Shapat Terror Shapat Terror Shapat Terror Shapat Terror Shapat Terror Shapat Terror Shapat Terror Shapat Terror Shapat Terror

Linkek: Vostok Room: @myspace.com, @last.fm, Shapat Terror: @myspace.com, @last.fm és saját weboldalukon. A bulit a Negative Art szervezte.

Hozzászólások RSS-ben

E cikkhez még nem érkezett hozzászólás

Szólj hozzá bátran!

* ezek kötelezően megadandók

stonerrock.hu is powered by WordPress and a modified version of  FREEmium Theme.
FREEmium developed by Dariusz Siedlecki / FreebiesDock.com. Customized by W.I.N.