Az EoDM utolsó MTV-s slágerében arról énekel, hogy Los Angelesben szeretne lenni, a sztárok csillogó világában. A stonerrock.hu szerkesztősége jelenti, hogy megérkeztek. Népes és sokszínű közönség előtt adtak műsort, a szerződés minden pontját betartva, ahogy korrekt üzletemberekhez illik. Elégedett volt a nagyobbrészt bölcsészekből és hazánkba száműzött nyugati aranyifjakból álló közönség, volt lökdösődés és úsztatás is, ahogy azt kell. Közben a színpadon Jesse Hughes és csapata szórakoztatott és láthatólag jól szórakozott. Hogy Josh Homme hol maradt már megint, azt nem tudni. Talán ő nem LA-be tart.

Takkra 75 percet játszottak, volt ráadásnak tűnő slágerpáros is, a hangosítás is precízen a helyére került az első szám után. Volt lendület is, rock’n'roll is, még ha kicsit kiszámítható és unalmas is. A fények is a helyükön voltak, csillogtak a gitárok és szinte látni lehetett a háttérben a Hollywood feliratot. A prímet persze ezúttal is Hughes vitte, szinte fürdött a sikolyáradatban, amihez foghatót utoljára a harmadáig töltött Arénában, a Limp Bizkit koncerten hallottam. A közönség soraiban egyébként ott mászkált az alteregója, büszkén hordta álbajuszát és foncsorozott napszemüvegét is végtelenül autentikusnak érezhette, gondolom a nyápic test miatt nem sikoltottak neki is a lányok, mást el sem tudok képzelni.

Volt egyébként előzenekar is: a Haunts poppunkot játszott, azt a fajtát, amit bármely producer kikever egy-két napos brainstorming után. Jól szólt az is, angolosan kimért lelkesedésükkel játszották a pattogósra vett, egyébként unalomig ismert gitártémákat. Róluk nem is írok többet, mert még annyira sem tartoznak ide, mint az EoDM. Persze, hogy a fentiek után Hughes-ék vállhatóak-e, azt döntse el mindenki maga.